Egyre kevesebbet vásárolunk karácsonyra

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 24. 00:06

Évről-évre egyre kevesebbet költünk a karácsonyi szezonban. A napi fogyasztási cikk beszerzésekből kiemelkedően magas arány jut decemberre, ám az elmúlt 3 évben ez az arány egyre inkább csökken – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból.

Egyre kevesebbet költünk a karácsonyi szezonban, legalábbis ezt támasztják alá az elmúlt három év adatai. Míg 2006-ban 25 százalékkal költöttünk többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék volt, 2008-ban pedig csupán 16 százalék. A decemberi szezon elmúlt években megfigyelt csökkenéséhez természetesen hozzájárultak a 2006 negyedik negyedévétől bevezetett megszorító intézkedések hatásai, illetve a 2008 októberében kirobbanó gazdasági világválság.
Az elmúlt évek tendenciái alapján elmondható, hogy a karácsonyi nagybevásárlások különösen kedvelt helyszínei a széles áruválasztékot és általában mérsékeltebb árakat kínáló hipermarketek. Forgalmát tekintve ennek a bolttípusnak nő a jelentősége leginkább a decemberi szezonban. A tavalyi évben a hipermarketek mellett a drogériáknak sikerült még kiemelkedő forgalomnövekedést elérniük a karácsonyi szezonban.
A ruházati termékek esetében kiemelt jelentőséggel bír a karácsonyi szezon. A GfK Hungária FashionScope című tanulmányának adatai szerint a magyar háztartások ruházati cikk beszerzéseiből rendszerint kiemelkedően magas arány jut az év utolsó két hónapjára, azonban az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökken.




Kapcsolódó cikkeink