Egyesült Államok: a Z-generáció közel fele a közösségi médián keresztül vásárol majd karácsonyi ajándékot
A Z-generáció tagjai közül sokan arra számítanak, hogy idén a tavalyinél többet fognak költeni, és korábban vásárolnak majd, ha a kiskereskedők hamarabb kínálnak kedvezményeket – derül ki a Shopify jelentéséből, melyet a Gallup közel kétezer amerikai fogyasztó megkérdezésével készített.
A nagyobb ünnepi kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó előrejelzések közepette a vásárlók közel háromnegyede (74%) arra számít, hogy idén az karácsonyi ajándékokra szánt költségvetése a tavalyi évhez képest változatlan lesz vagy nő – derül ki a Shopify és a Gallup múlt hónapban 1761 amerikai fogyasztó körében végzett felméréséből. A Z-generációs vásárlók 37 százaléka gondolja úgy, hogy az idei évben többet költ majd az ünnepi vásárlásokra, mint tavaly – áll a jelentésben.
A vásárlók kevesebb mint fele (41%) tervezi, hogy októberben kezdi meg az ünnepi vásárlást, a válaszadók 39%-a novemberben, és 20%-a pedig decemberben intézi majd a beszerzést. Bár a vásárlók majdnem mindegyike (93%) azt tervezi, hogy legalább néhány ajándékot online vásárol meg, a vásárlók közel fele (47%) arra készül, hogy a legtöbb, ha nem az összes ajándékot online veszi meg.
A Shopify megállapította, hogy a Z-generációs fogyasztók közel fele (48%) gondolt arra, hogy legalább néhány ajándékot a közösségi médián keresztül szerez be, ami meghaladja az összes amerikai fogyasztó körében mért egyharmados arányt.
A Z-generációs felmérésben részt vevők 48 százaléka azt is elmondta, hogy korábban megvenné az ünnepi ajándékokat, ha a kiskereskedők hamarabb bemutatnák ünnepi ajánlataikat és elindítanák akcióikat.
Kapcsolódó cikkeink
Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek
„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal…
Tovább olvasom >Mennyi kávét iszik a Z-generáció?
A német kávépiac jelentős átalakuláson megy keresztül, főként a fiatalabb…
Tovább olvasom >Vásárlói tudatosság és digitális átalakulás: 2024 FMCG-piaci tanulságai
Alábbi összeállításunkban több nagy elemző cég aktuális adatait, insightjait idézve…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >