Egy vendéglátósokat ellátó sikeres zöld vállalkozásról

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 07. 21. 05:51

Ballagási pénzből papírszívószálat vett, és ma már az éttermeket zöldíti a két huszonéves vállalkozó – olvastuk a marieclaire.hu-n. – Uzoni Dávid és Chrobák Adrián a gimnázium után nemcsak egyetemre ment, de eldöntötte azt is, hogy környezettudatosabbá teszi a magyar vendéglátóipart – sőt, nemcsak azt, hanem a civil embereket is.

A papírszívószál sikere után alternatív szemeteszsákokat és tisztítószereket is forgalmazni kezdtek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az érettségitek évében alapítottátok az Ecohills márkát. Miért éppen ebbe vágtatok bele?
Igen, a középsuli utolsó évében összeültünk egy baráti sörözésre, és azon gondolkoztunk, hogy mi lenne, ha mi lennénk az elsők, akik kizöldítik a hazai vendéglátást. Ekkor a szívószál elég nagy szitokszó volt, úgy éreztük, először erre kell koncentrálni. Befektettük minden ballagási pénzünket, és berendeltünk 50 000 papírszívószálat, majd elkezdtük ezekkel járni Budapest vendéglátóhelyeit.

Úgy tudom, a vendéglátóhelyeket járva véletlenül belebotlottatok az angyalbefektetőtökbe is.
Igen, először a Ráday utcában mentünk végig a helyeken, majd áttértünk a Király utcára, és ott találkoztunk Angeli Barbarával, akinek gyorsan letoltuk a klasszikus pitchünket. Ő maga is nagyon könyezettudatos, és vegán életmódot folytat, nagyon megtetszett neki az ötletünk, és a cégünk mögé állt. Majd később csatlakozott a csapatunkhoz a negyedik tulajdonos, Morafcsik Péter is, az ő szakértelmének és támogatásának a saját raktárunkat és a profi rendeléskezelő, illetve kiszállító rendszert köszönhetjük.

Mennyire vette komolyan a budapesti vendéglátószféra a két friss érettségivel rendelkező fiút, akik papírszívószállal házalnak?
Az elején annyira nem vettek komolyan minket, de elkezdtünk finomítani a kiselőadásunkon, láttuk, mi az, ami működik, amivel meg lehet fogni a vendéglátósakat, és mi az, amivel nem.

És mivel lehet megfogni őket?
Fontos az ár, azt nagyon jól el kell találni. És fontos úgy előadni a környezettudatos alternatívákat, hogy azt érezze az ügyfél, ez pénzügyileg is megtérülhet. Igen, a nem műanyag termékek mindig drágábbak a környezetszennyező opcióknál, viszont mi nemcsak a terméket, hanem egy szolgáltatást is ajánlunk e mellé. Matricákat nyomtatunk a partnereinknek, amivel tudják kommunikálni, hogy ők már környezetbarátabbak lettek. Ez nem csak a vendégek felé fontos jelzés: a vendéglátóhelyek egymást győzik meg, hogy ha többen adtak már ki pénzt a zöldülésre, akkor nekik is ezt kéne tenniük.
E mellett még a logisztika volt – és még mindig az –, amiben élen járunk. Már a legelejétől fogva nagyon szoros határidőkkel szállítunk, és nagyon flexibilisek vagyunk, ami a vendéglátóhelyeknek az egyik legmeggyőzőbb tulajdonság. Ha pénteken este tízkor hirtelen elfogy valakinél a szívószálunk, felhívnak minket, mi felvesszük a telefont, és az órát nem nézve elkezdünk dolgozni az ügyön.

Ma már bőven nem csak szívószál kapható nálatok, sőt, nem is csak vendéglátóhelyeket láttok el. Mikorra erősödtetek meg annyira, hogy bővülni tudjatok?
Igen, úgy gondoljuk, a szívószál önmagában nem elég arra, hogy egy vendéglátóhelyet ki tudjunk zöldíteni, így elkezdtünk más, egyszer használatos műanyagokra is alternatívákat ajánlani az ügyfeleknek. Néhány hónap alatt eljutottunk oda, hogy szemeteszsákok, tisztítószerek is kaphatóak lettek nálunk.

A teljes cikkért kattintson ide!

Kapcsolódó cikkeink