Egy kutatás szerint ők azok, akik élvezik a válsághelyzeteket

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 05. 18. 08:34

Egy átfogó kutatás részeként, szakemberek játékos pszichológiai próbatétel formájában úgynevezett kontrollszimulátort hoztak létre, ahol a pandémia időszakában is megtapasztalt válsághelyzet bizonytalanságainak hatásait szemléltetik, illetve elemzik. A Munkadinamika kontrollszimulátorban eddig több mint 130 fő vett részt, az alanyok között pedig egyértelműen azonosítható egy olyan személyiségtípus, aki még a krízisekben is a lehetőséget látja.

A belső kontroll

A pszichológiában gyakran használatos a kontroll fogalma, ezen belül pedig maga a kontrollhely elmélete Julian B. Rotter amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Rotter belső kontrollal rendelkezőknek nevezte az olyan személyeket, akik egy specifikus szituációban úgy vélik, hogy ami történik, az közvetlen összefüggésben van az ő tetteivel az adott helyzetben. Ezzel szemben külső kontroll attitűddel jellemezte azokat a személyeket, akik abban a hitben élnek, hogy ami velük történik egy bizonyos szituációban, az nincs kapcsolatban a szituációra adott cselekedeteikkel. 

A jellemzően belső kontrollos személyek rendelkezhetnek a „growth mindset” meggyőződéssel: az embert a saját igyekezetei révén mindig erősebb lesz, eszerint időről-időre okosabbá vagy jobbá válhat. Ők egy kis plusz erőfeszítéssel és időráfordítással még az olyan helyzeteket is sikerrel nyugtázhatják, amikor történetesen csúfos kudarcot szenvednek. A belső kontrollos személyek intelligencia- vagy készségszintjük emiatt folyamatosan változhat, fejlődhet. De mégis kik ők?

Egyedülálló magyar kutatás

Magyarország legnagyobb kommunikációs ügynökségcsoportja, a Lounge Group 2021-ben indította el Munkadinamika címet viselő kutatási projektjét, amiben a szakemberek arra keresik a választ, hogy vállalati megközelítésben a pandémia milyen pszichológiai hatásokat hozott, és milyen újszerű viselkedések alakultak ki. Ezekkel összefüggésben pedig vizsgálják, hogy hogyan növelhető a munkavállalói jóllét és hatékonyság a járvány utáni időszakban is. 

„Kutatásunk első eredményei azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány következtében kialakult hirtelen, tömeges otthoni munkavégzés több társadalmi csoportban megkövetelte a maga sarcát, hiszen idővel olyan jelenségek alakultak ki, mint az alvás- és evészavarok, a párkapcsolati nehézségek, a félelem, a szorongás és a depresszió”

– mondta Volosin-Szabó Zsófia, a Lounge Group kutatási divízióvezetője.

„Kutatásunk szerint egy közös motívum húzódik a tünetek mögött, ez pedig maga a megváltozott kontroll az életünk felett”

– tette hozzá a szakértő. 

A kutatócsoport a felmérés részeként a pandémia időszakában is megtapasztalt válsághelyzet bizonytalanságainak hatásait szemléltetve egy játékos pszichológiai próbatétel formájában létrehozta a Munkadinamika kontrollszimulátort. A kontrollérzet átformálódását a különböző személyiségek különböző módon élhetik át, ezért a szakemberek nagy hangsúlyt fordítanak erre a változóra, hiszen a játékok előtt a Lounge Group saját fejlesztésű személyiségtesztjét is kitöltötték a résztvevők. Egy bizonyos karakterről pedig határozottan megállapítható, hogy kifejezetten jól reagál ezekben a helyzetekben, és élvezi a képtelen feladatok megoldását.

 

Felfedezők a munkaerőpiacon

Azoknál, akik a krízishelyzetek jeges hátán is megélnek, egy egyértelmű recept üzemel: folyton keresik a kihívásokat, és a sikerek elérése élteti őket. Rendszerint a saját érzéseiket követik, és hallgatnak a belső hangjukra, mert úgy vélik, így nem tévedhetnek nagyot. Szerintük az az élet értelme, hogy a komfortzónájuk határait tágítsák, ezért is működhettek jól a kontrollszimulátor feladatainak megoldásában. Úgy vélik, mindenki különleges és egyedi, és az ember leginkább arról ismerszik meg, hogy mit ért el az életében.

A „Felfedező” típusú emberekre alapvetően az érzelmek befolyása, az egyéniség fontossága és a komfortzóna elhagyása a jellemző. A Munkadinamika kontrollszimulátorban résztvevők közül a vezető beosztásúak többnyire ennek a személyiségtípusnak a jegyeit viselték. Magyarországon a tipikusan aktívan dolgozó, 18-65 év közötti, internetező magyar lakosság majdnem negyede ebbe a személyiségbe tartozik.

Ha a munkavállaló boldog, mindenki boldog?

A Munkadinamika kontrollszimulátorban a „Rendszerező” személyiségeknek okozta a legnagyobb nehézséget a feladatok megoldása. Őket inkább a racionalitás vezérli, de számukra is kulcsponti az egyén és az egyéniség. Nem szívesen hagyják el a komfortzónájukat, amivel összefüggésben lehet, hogy ők reagáltak legkevésbé felszabadultan a szimulátor feladataiban. 

„Nem vagyunk egyformák, de fontosnak tartom, hogy minden munkavállaló tudja a képességeit és készségeit kamatoztatni a munkája során, és legyenek egyedi sikerélményeik” – mondta Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója. „Míg a Felfedezőket a nagy krízisek megoldása hozhatja lázba, addig a Rendszerezők a monotonabb munkák elvégzésében lehetnek kiválóak. Ha mindenki testhez álló feladatot végez, a vállalat is hatékonyabb lesz” – egészítette ki a szakember. 

Aki megéli a kontrollt, az sikeresebb megküzdési módok, és javuló teljesítmény birtokába kerülhet. Vállalati környezetben ehhez elengedhetetlen, hogy a munkáltatók tisztában legyenek munkavállalóik személyes határaival. A klasszikus munkaszervezési modellek ezeket a szempontokat nem helyezik előtérbe. Kutatási eredményeik alapján a Munkadinamika projekt szakemberei szerint a cégek életében az újonnan létrejövő munkastruktúrák már fel fogják értékelni a vállalati önismeretet, ami lényegében a munkatársak teljesítőképességét is előbbre lendítheti. 

Kapcsolódó cikkeink