Egy hét maradt rajzban elmesélni, mit tanultunk a nagyitól
Július 25-ig várják az általános iskolások és középiskolások rajzait a „Nagyi szerint” pályázatra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai. A pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi a középpontba. A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak.

(Fotó: Pixabay)
A nagyszülőkkel való közös főzéssel – az élményen túl – számos hasznos ismeretet is szereznek a gyerekek: megismerkedhetnek például az alapanyagokkal, a konyhai eszközök használatával, valamint a mérés és adagolás fontosságával és a higiénia jelentőségével is. Mindez, sok egyéb mellett, hozzájárulhat az egészséges és fenntartható táplálkozási szokások, valamint az étel iránti tisztelet kialakulásához. Ezért állította a Maradék nélkül program idei rajzpályázatának középpontjába a „Nagyi szerint” alkalmazott praktikákat, mely egyben a Nébih egyik kiemelten fontos célját: az iskolások élelmiszerpazarlás megelőzésére és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó tudatosságának növelését is támogatja.
Még 10 napig lehet pályázni a rajzokkal
A Maradék nélkül program munkatársai még bő egy hétig, július 25-ig várják a gyermekektől, fiataloktól, hogy rajzaikon keresztül mutassák meg, milyen személyes élményeket, tanítást kaptak nagyszüleiktől a konyhai praktikák, különösen az élelmiszerpazarlás csökkentése kapcsán. Pályaműveiket három korosztályban: alsó tagozat, felső tagozat és középiskola adhatják le a program honlapján (https://maradeknelkul.hu/nagyi-szerint-maradek-nelkul-rajzpalyazat-2023) leírtaknak megfelelően. A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, továbbá a hivatal a közönség kedvencei és a legaktívabb iskola részére is ajándékkal készül. Mindezek mellett pedig a legkiemelkedőbb alkotásokból idén is utcatárlat nyílik a Nébih II. kerületi központjában. A rajzpályázatot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szakmai partnerként, több vállalkozás pedig tárgynyereménnyel támogatja.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Új FAO kiadvány emlékeztet az élelmiszer-termelés erőforrásainak végességére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A DAV Mérnöki Kft. már tudja, hogyan kell előnyt kovácsolni az ESG-ből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: A magyarok szerint ezek a karácsony elengedhetetlen részei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl, a Novartis és a HungaroControl is a legjobb munkahelyek között
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
