Magazin: Égetett szeszes italok 2019
Az égetett szeszes italok hazai piacának alakulását lényegesen befolyásolta a népegészségügyi termékadó hatályának 2015-ös kiterjesztése, ami a NETA hatálya alá vonta, és 20-30 százalékkal emelte a spirit kategória termékeinek polci árát. Ettől az évtől a törvény a gyümölcspárlatokra és a legalább 7 gyógynövény felhasználásával készült italokra is vonatkozik, azaz jellemzően a pálinkákra és gyomorkeserűkre. Az otthoni pálinkafőzést érintő törvény is nehezebbé teszi az értékesítést, és a termékcsoport az elemzők szerint fokozatosan piacot veszít a sör és a bor javára is – elsősorban az egészségtrendek terjedésének köszönhetően.
Az italfajták közül az elmúlt időszak győztese a whisky, elsősorban a bourbonok és az ír whisky népszerűségének növekedése miatt. Kisebb, de legalább ennyire dinamikus szegmens a gineké, némi fáziskéséssel, de a világ után a magyar fogyasztókat is kezdi elérni a ginforradalom. Stabil a vodkák piaca is, a vezető import márkák eladásai lassan növekednek. Az égetett szeszek világában is érzékelhető egyféle prémiumizációs folyamat, de ennek mértéke aránytalanul nagyobb a fővárosban. //
Kapcsolódó cikkeink
Megújul a Tuborg arculata Európában és Ázsiában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Befejeződött a tokaji kutatóintézet beruházása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mostantól Oroszlányra és Várgesztesre, Bokodra és Dadra is szállít a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hűtési lánc: a hőmérséklet ma már adat, nem „érzés” – így szigorodtak az elvárások az élelmiszerlogisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
