Egekben a kínai sertéshús ára

Dátum: 2019. 12. 11. 11:10

Durván megugrott novemberben a sertéshús ára Kínában, aminek következtében az infláció 8 éves csúcsra futott – olvasható az origo-n. Az afrikai sertéspestis egyre nehezebb helyzetbe hozza a világ második legnagyobb gazdaságát, de egyes elemzők szerint hamarosan normalizálódhat a helyzet.

Csak novemberben – éves alapon – 110 százalékkal emelkedett a sertéshús ára Kínában, ami elsősorban az afrikai sertéspestis következményeinek tudható be. Októberben 101 százalékos volt a drágulás.
Mindennek eredményeként pedig a kínai infláció a múlt hónapban 4,5 százalékos volt (szintén éves alapon), ami közel 8 éves csúcsnak számít.
A termelői árak ezzel párhuzamosan mindössze 1,4 százalékkal emelkedtek – írja a CNBC a hivatalos kínai adatközlések alapján.

A mostani inflációs adat nemcsak 2012 januárja óta a legmagasabb, de meghaladta az elemzők által várt 4,2 százalékot, illetve az októberben mért 3,8 százalékot is.

Az afrikai sertéspestis tavaly érte el Kínát, és jelentős zavarokat okozott az ország húskínálatában. Ez pedig különösen súlyos probléma, ha figyelembe vesszük, hogy Kína a világ legnagyobb sertéshús-fogyasztó országa.

Hamarosan normalizálódhatnak a kínai fogyasztói árakFORRÁS: AFP/STR
Vannak azonban olyan elemzők, akik szerint a drágulás trendje nem fog folytatódni. Julian Evans-Pritchard és Martin Rasmussen, a Capital Economics közgazdászai arra számítanak, az élelmiszerek áremelkedése hamarosan megáll, ahogy a keresleti oldalról érkező árnyomás tartósan gyenge marad, a termelői árak pedig csökkennek.
Ezt a tézist erősíti egyébként, hogy a volatilis tételektől megtisztított maginfláció 3 éves mélyponton van Kínában.

Ráadásul arra utaló jelek is vannak már, hogy a sertéspestist is sikerül kontrollálni – tették hozzá a szakemberek. Novemberben pedig már a kínai sertésállomány is a talpra állás jeleit mutatta, miután idén a teljes állatállomány megfeleződött.

A friss hírek szerint, Kínában az állam 40 ezer tonna fagyasztott sertéshúst szabadít fel a tartalékaiból, hogy biztosítsa a stabil ellátást a január 25-i kínai holdújév előtt. A húsmennyiséget december 12-én árverésen értékesítik. A kormány azzal próbálja letörni a sertéshús árát, hogy növeli a sertéstenyésztőknek nyújtott támogatásokat, növeli a sertéshús importját és fokozatosan felszabadítja a fagyasztott sertéshús-tartalékokat.
A sertésállomány helyzetének javulása, a mindössze 0,4 százalékos havi alapú infláció, valamint az élelmiszeráraktól megtisztított maginfláció alacsony szintje tehát végső soron arra utal, hogy bár most még igen durvának tűnik a kínai fogyasztói áremelkedés, hamarosan jöhet egy normalizálódási folyamat a gazdaságban. (origo)