„Édes érzés” ecsettel, vonallal

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 19. 11:20

A Magyar Cukor Zrt. jótettei nemcsak a karácsonyi ünnepekre összpontosulnak, kiemelt figyelmet szentelnek mások megsegítésére egész évben. A szeretet ünnepének közeledtével azonban a Koronás Jótett Program kezdeményezésében meghirdetett alkotói pályázattal a legkisebbek támogatása került a középpontba. A pályaművek témájában az „édes érzés” kapta a főszerepet, a fiatal képzőművészek a legkülönbözőbb képzőművészeti technikákkal villámgyors alkotásba kezdtek, hogy igazi jótevőkké váljanak.

sajto_Kiallitas_161214_DSC7163
A nyertes alkotások kiválasztásában sem akárkiket hívtak segítségül a pályázat megálmodói: a zsűri kiválasztásánál az elsődleges szempont a szakmaiság volt, így dr. Gereben Katalin művészettörténész, műtárgypiaci szakértő és Aknay János Kossuth-díjas festőművész mellett a magyar kortárs művészet egyik kiemelkedő alakja, Albert László vett részt a legkomolyabb húsz pályaművet bemutató kiállítás összeállításában.
A fiatal festőművész tartott egy gyors tárlatvezetést a sajtó képviselőinek, minden alkotásról röviden kifejtette véleményét. Egy képzőművész szemével igazán érdekes és egyedi megközelítéseket kaptunk, volt olyan alkotás, amelyben a francia impresszionista festő, Monet ecsetvonásait vélte felfedezni, előfordult, hogy a színvilág vagy a felhasznált egyedi anyagok ragadták meg a képzőművészeti zsűri figyelmét.
Az „Édes érzés” megjelenítésének alkotói igazi jótevővé is válnak, hiszen a december 14.-ei megnyitóval egy időben elindult a jótékonysági árverés, az online aukcióból befolyt összegekkel pedig a kaposvári SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Bölcsődei Központ fejlesztő játékainak cseréjét támogatja a Magyar Cukor Zrt.
Ha szeretne részt venni és támogatni a kisgyermekek fejlesztő programjait, nincs más dolga, mint az www.axioart.com -on egy regisztrálást követően licitálni az Önnek leginkább tetsző alkotásra.
A legjobb alkotásoknak a kaposvári Rippl-Rónai József Emlékház és Látogatóház ad otthont, a kiállítás karácsonyig látogatható.

Kapcsolódó cikkeink