E-kereskedelem: 60 százalékban még ma is utánvéttel fizetnek az emberek
Míg 2015-ben a termékek 80 százalékát az áru kiszállításakor fizették a vevők a GKI felmérése szerint, mára valamivel kedvezőbb a helyzet: már csak 60 százalék kér utánvétet. Ez azonban még mindig nem kedvező a cégek számára – hangzott el az IIR Bankkártya konferenciáján.

Van, aki át se veszi, ha közben olcsóbban is megtalálja a terméket máshol
Az Egyesült Államokban mindössze 17 százalék az utánvételes – jellemzően a boltokban átvett termékek – aránya. Palocsay Géza, a Jófogás és a hasznaltauto.hu online kereskedelmi portálokat üzemeltető Adevinta, illetve a pepita.hu korábbi vezetője szerint az utánvételes fókusz egyfajta hungarikum, nálunk ez a mód honosodott meg, és csak nagyon lassan oldódnak a régi gyakorlatok.
Még mindig sokan rendelnek például nagyobb elektromos gépet több webshopból is, és azét veszik át, akié a leghamarabb érkezik. Mindez beszerzési, készletezési és komoly szállítási költségeket okoz a kereskedőknek. A szakember szerint nem tűnik jó megoldásnak az utánvételes kézbesítésnél a felár alkalmazása, bár a webshopok 65 százaléka ezt a megoldást alkalmazza. Egyrészt a visszautasított átvételkor a felárat sem fizeti meg a terméket át venni nem akaró vásárló, másrészt pedig a felár összegét igazából csak jelképes szinten tudják tartani a kereskedők – mindössze 16 százalékuk kér 500 forintot meghaladó összeget az utánvételes értékesítésért. Az ok az, hogy a magasabb felárral szembesülve az ügyfél egyszerűen lemond a vásárlásról.
Beszédes ugyanakkor, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az online boltokban az egy bankkártyás tranzakcióra jutó átlagos összeg 14 855 forint volt, ami közel 80 százalékkal nagyobb, mint a fizikai kereskedőknél bankkártyával fizetett átlagos kosárérték 8281 forintja. Ez jól mutatja, hogy a másik út, az áruk azonnali kifizetésével párhuzamosan felkínált, egy adott vásárlási összeghez – jellemzően 10-15 ezer forinthoz – kötött ingyenes kiszállítás lehetősége vonzóbb megoldás lehet a még hezitáló online vásárlók elektronikus fizetésre szoktatására – derül ki az Index cikkéből.
Kapcsolódó cikkeink
Európában toboroz piacterére kereskedőket a Walmart
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vége az olcsó „kacatrendelésnek”: vám és adó vár a kiscsomagokra az USA-ban, hamarosan az EU-ban is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csatlakozott a Knuspr a svájci Markant hálózathoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >