Drasztikusa megdrágulhat a liszt az aszály miatt
A kenyér ára már így is fájdalmas lehet sokak számára, éppen ezért nem szolgálhat jó hírrel az, hogy a kánikula miatt a gabonák mennyisége és minősége is gyengébb lett a vártnál. Ez pedig újabb drágulás felé lökheti az élelmiszereket.

Nemcsak a kenyér készül lisztből, de a legtöbben ennél az élelmiszernél érzik meg az áremelkedés mértékét (Fotó: Pixabay)
A csapból is az aszállyal kapcsolatos hírek folynak, nem véletlenül, hiszen nemcsak a mindennapjainkat keseríti meg a forróság, hanem szépen lassan a pénztárcáinkat is. A rekkenő hőség és a csapadékhiány ugyanis történelmi mértékű károkat okozott a földeken, ami az élelmiszeriparra is hatással lesz – persze, nem kedvező irányba.
Van terület, ahol a búzaszemek egyszerűen megsültek a kalászokban
Tavaly mintegy 5,3 millió tonna búzát takaríthattak be, ez idén viszont 3,7 millió tonnára redukálódott, ami 25%-os visszaesést jelent. Dr. Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója az Agrárszektornak elmondta, hogy kettészakadt az ország az időjárást tekintve, hiszen a dunántúli régiókban volt csapadék, a keleti területeken azonban katasztrofális a helyzet, ott a termés is hektikus lett.
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A fogyasztók vagy az élelmiszeripar formálja, mi kerül az asztalokra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bővíti a Volkswagen élelmiszer-üzletágát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
