Drágít az állattenyésztés is

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 27. 08:00

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 márciusában 38,1 százalékkal haladta meg a 2007. márciusit. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 52 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 19,9 százalékkal nőtt. A KSH gyorsjelentése szerint 2008. márciusban a gabonafélék termelői átlagára az előző év márciusához viszonyítva – csekély forgalom mellett – jelentősen, 85,9 százalékkal emelkedett. A burgonya termelői ára lényegében nem változott a tavalyi nagymértékű növekedés után.
A vágóállatok termelői árai 12,5 százalékkal haladták meg a 2007. január–márciusit. Jelentős árnövekedés volt megfigyelhető a vágóbaromfinál (23,3 százalék), kisebb mértékű a vágósertésnél (7,6 százalék); árcsökkenés következett be a vágómarhánál (4,6 százalék). Az állati termékek termelői ára átlagosan 28,6 százalékkal emelkedett; ezen belül a tej termelői ára 35,8 százalékkal, az étkezési tyúktojásé 13,6 százalékkal nőtt a tavalyi év első három hónapjához viszonyítva.

Kapcsolódó cikkeink