Drágább az élelmiszer

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 12. 12:20

Miközben az átadási árak alig változnak az élelmiszeriparban, s a feldolgozók hasztalan próbálják érvényesíteni költségnövekedésüket, az optimistábbá váló üzletláncok lassan növelik a fogyasztói árakat.

Az agrárium által szállított alapanyagok ára január és május között 14 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly decembertől idén júniusig azonban csak 1 százalékkal nőttek az élelmiszeripar belföldi értékesítési árai, míg a fogyasztói árak 3,6 százalékkal emelkedtek.

A feldolgozók nem tudják elismertetni megnövekedett költségeiket a kereskedelemmel, ezért jobbára exportlehetőségeket keresnek. A hazai piac felől a külföld felé forduló élelmiszeripar azonban még így is gyengébben teljesít, mint tavaly.

„Ahhoz, hogy az élelmiszeripar által elszenvedett veszteségek ne növekedjenek tovább, bele kell kalkulálni az árakba mindazokat a jogos költségnövekedéseket, amelyekkel az ágazat kénytelen szembenézni” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Éder Tamás, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke.

A kereskedelem számára valóban jó hír lehet, hogy idén – hat évnyi zuhanás után – megállhat a fogyasztás csökkenése, a legtöbb szakértő éves alapon stagnálásra, esetleg kismértékű emelkedésre számít. A várakozások megalapozottnak tűnhetnek, hiszen a rendkívül alacsony infláció, és a tavalyi évhez mért 3-5 százalékos béremelések miatt már érzékelhető reálbér-növekedést tapasztalhatnak a fogyasztók.

A korábbi drágulás után az év közepétől egyre nagyobb mértékben csökkennek a mezőgazdasági termények felvásárlási árai. Míg az év első hónapjaiban egy tonna búza ára akár a 60 ezer forintot is meghaladhatta, mára ez a termény jobbára 40 ezer forint körül cserél gazdát.  A várakozások szerint ez a trend – lassuló ütemben – folytatódik az elkövetkező hónapokban is. A változás az állattenyésztőknek, és az állati terméket feldolgozó iparnak kedvez igazán. (Braunmüller Lajos, Világgazdaság Online)

Kapcsolódó cikkeink