Dinamikusan növekedett az első évben a Foodpanda forgalma Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 15. 10:55

Havonta kétszámjegyű mértékben növekedett a Foodpanda online ételrendelő portál forgalma az elmúlt bő egy évben – mondta a Foodpanda HU Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek csütörtökön Budapesten.

foodpanda

Arany László mindehhez hozzátette: jelenleg 43 országban vannak jelen, portáljuk szolgáltatásait 2013. márciusa óta vehetik igénybe Magyarországon az érdeklődők. A berlini székhelyű Foodpanda a Rocket Internet inkubátorházból indult startup-vállalkozás, egy olyan internetes ételrendelési oldal, amely a házhoz szállító éttermek kínálatát fogja össze. Először Szingapúrban léptek piacra 2012-ben. Jelezte azt is, hogy – a korábban lefektetett működési elveknek megfelelően – konkrét árbevételi és forgalmi adatokról, például rendelésszámról nem adhat tájékoztatást.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Foodpanda szolgáltatását – vagyis, hogy néhány kattintással online módon ételt rendelhetnek – Magyarországon először Budapesten vehették igénybe az emberek. Ma már számos vidéke városban is elérhető a szolgáltatás, például: Pécsen, Debrecenben, Szegeden, Nyíregyházán, Kecskeméten, Székesfehérváron és Győrben is.

A Foodpanda Magyarországon most több, mint 400 éteremmel áll kapcsolatban. Ezek kínálatából választhatnak azok, akik az interneten, vagy mobil applikáció segítségével szeretnének ételt rendelni a Foodpanda oldalán. A Foodpandával kapcsolatban álló éttermeknek a szolgáltatásért forgalomarányos jutalékot kell fizetniük.

Az ügyvezető igazgató szerint a jövőben a Foodpanda HU Kft. az ügyfélközpontúság további szem előtt tartásával, az ismertség növelésére, a partnerkapcsolatok és a marketing tevékenység erősítésére szeretne még nagyobb hangsúlyt helyezni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink