Sok a tévhit a gyerekek diétájával kapcsolatban
Sok a tévhit a gyermekek diétájáról, ezekkel főként az interneten ismerkednek meg a szülők – mondta Lukasz Rebeka dietetikus az M1 aktuális csatornán.
A szakember azt mondta, kollégáival mozgalmat alapított a tévhitek eloszlatására. A Kiskanál Kommandó nevű szervezetnek az a célja, hogy helyesen táplálják a gyermekeket, és így elkerüljék a civilizációs betegségeket.
A tévhitek között megemlítette a gyerekek kis felnőttként való kezelését és táplálását. Mint mondta, a gyermekek megsokszorozzák súlyukat életük első néhány hónapjában, évében. Ehhez sok fehérjére, szénhidrátra és zsiradékra van szükségük. A zsiradékok nemcsak a testi, hanem a szellemi fejlődésükhöz is hozzájárulnak.
A helyes táplálkozáshoz szükség lenne arra, hogy ne az internetről, gyakran egymástól szerezzék be a szülők az információkat, hanem forduljanak szakemberhez, főként ha diétáról van szó – emelte ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Eltávolítja a brit Lidl saját márkás termékeinek csomagolásáról a gyerekeket célzó elemeket
A brit Lidl 2025 közepéig eltávolítja saját márkás, „kevésbé egészséges”…
Tovább olvasom >
A gyerekek is megérzik az inflációt
A gyermekek „bevásárlókosarában” több termék is jóval az infláció feletti…
Tovább olvasom >A gyermekeknek szenteli az évet a Zalakarosi Fürdő
A gyermekeknek szenteli az idei évet a Zalakarosi Fürdő, ahol…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >