Eltávolítja a brit Lidl saját márkás termékeinek csomagolásáról a gyerekeket célzó elemeket
A brit Lidl 2025 közepéig eltávolítja saját márkás, „kevésbé egészséges” termékeinek csomagolásáról azokat a dizájnelemeket, amelyek kifejezetten a gyerekeket célozzák.
A változás érinti a 3D vagy animált formákat, élénk színeket és az olyan játékos elnevezéseket, amelyek nem utalnak magára a termékre – írja a Grocery Gazette.
A vállalat közleményében példaként említette gumicukrait, amelyek eddig színes, rajzfilmfigurás csomagolásban voltak kaphatók, de a jövőben a termék gyümölcsös ízét hangsúlyozó dizájnt kapnak.
Richard Bourns, a Lidl GB kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a vállalat célja a tudatosabb és egészségesebb vásárlási szokások támogatása. Hangsúlyozta, hogy szülőként maga is tisztában van azzal, milyen nagy hatással lehet a csomagolás a gyerekek választásaira.
Ez az intézkedés a Lidl korábbi lépéseinek folyatatása: 2020-ban először a reggelizőpelyhekről, majd 2024 tavaszán minden kevésbé egészséges, gyerekeket célzó termék csomagolásáról eltávolították a rajzfilmfigurákat. Az édességek kasszazónában történő árusítását a diszkont már 2014-ben megszüntette.
Rebecca Tobi, a Food Foundation szakértője üdvözölte a döntést, kiemelve, hogy a magas cukor- és sótartalmú termékek agresszív marketingje megnehezíti a családok számára az egészségesebb választást.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkenti a borcsomagolás mennyiségét az Aldi az Egyesült Királyságban
Az Aldi brit leányvállalata 2024 végéig megszünteti a saját márkás,…
Tovább olvasom >Magyar termékek ára Dániában: meglepő különbségek a hazai és külföldi árak között
Az élelmiszerárak itthon továbbra is meredeken emelkednek, így egyre nagyobb…
Tovább olvasom >Belép a kombucha piacra a Lipton
Új, kombucha termékcsaládot dobott piacra a Carlsberg Britvic Lipton márkája…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrés nagyon nem a profit, de akadnak rá nemzetközi példák is
A március 17-től élő árrésstop bevezetése nem volt teljesen váratlan,…
Tovább olvasom >Árrésstop Magyarországon: Kik az érintettek, és valóban indokolt a kormányzati beavatkozás?
A magyar kormány március 17-től – egyelőre május 31-ig –…
Tovább olvasom >A globális kihívások ellenére 2025-ben is a kitörési pontokat keresik a kkv-k
A 2025-ös gazdasági előrejelzések szerint a vállalkozásoknak számos kihívással kell…
Tovább olvasom >