A gyerekek is megérzik az inflációt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 01. 11. 11:23

A gyermekek „bevásárlókosarában” több termék is jóval az infláció feletti mértékben drágult, a gyümölcsjoghurt 10 százalék felett, a kakaóscsiga 14, egy szemüvegkeret ára 9 százalékkal kerül például többe, mint tavaly ilyenkor – írja a privatbankar.hu.

 

A gyermekek „bevásárlókosarát” is komolyan érinti az infláció

Másfél évtizedes csúcsra gyorsult az infláció Magyarországon, éves szinten 7,4 százalékot tett ki. Ez a gazdaság minden szereplőjét érinti, a gyermekes szülőket pedig különösen. Azt sem szabad azonban elfelejteni – derül ki a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőjéhez készült összeállításból, hogy zsebpénzükön keresztül a gyerekeket közvetlenül is érinti az infláció. A vetélkedő abban is segíthet, hogy a gyerekek játékos formában tanulják meg a pénzügyi tudatosság alapjait, és elsajátítsák azokat a módszereket, melyekkel kivédhetők az infláció hatásai.

A már említett 7,4 százalékos inflációs értéknek több eleme van, például az élelmiszerek, azon belül is sok-sok termék, amelyek árát rendszeresen gyűjti, figyeli a végleges inflációs adatot közlő Központi Statisztikai Hivatal.

A K&H a hivatalos adatok alapján összerakta a gyermekek „bevásárlókosarát”. Ebben helyet kapott az iskolai büfékben kapható, de a szülök bevásárlókosarában is rendre megtalálható gyümölcsjoghurt, amely 135 forintba került 2020 novemberében és 149 forintba egy évvel később. Tehát több mint 10 százalékkal drágult egy év alatt a termék. Ez jelentős áremelkedést jelent, még akkor is, ha a 14 forintos növekedés első látásra nem tűnik számottevőnek.

A hamburgerek is drágábbak lettek: 746 forintot kellett érte adni tavaly novemberben, idén viszont már 888 forinttal kell számolni, ami 19 százalékos drágulást jelent. Többe kerül a kakaós csiga is, mégpedig 145-ről 166 forintra, azaz 14 százalékkal emelkedett. A szemüvegkeret 9 százalékkal 19.830 forintra drágult. A hátizsák ára 2 százalékkal, a narancslé 6 százalékkal, a jégkrém 5 százalékkal kerül többe.

Ehhez hasonlóan a gyerekcipők ára is jócskán megugrott: 11 000 forintról 11 550 forintra ment fel az átlagáruk, azaz 5 százalékkal lettek drágábbak.

A gyermekek „bevásárlókosarában” szereplő termékek ára átlagosan 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Az is látszik, hogy ahhoz, hogy a gyermekek zsebpénzének a vásárlóértéke megmaradjon, a szülőknek 5-10 százalékos emelést kell tervezniük.

Hogyan érdemes spórolni?
A fenti példákban átlagárakról van szó, ami azt jelenti, hogy a különböző szóban forgó termékek árát sok üzletből gyűjtötték össze és azok alapján jött ki a végeredmény. Viszont számos olyan termék ára is emelkedhet a jövőben, amelyekre nincs hivatalos statisztika. Ilyenek például az okostelefonok, amelyek ára folyamatosan növekszik, főként azért, mert a világszerte hiánycikknek számítanak a chipek, amelyek a készülékek legfontosabb alkatrészeinek számítanak. Tehát ha gyermekünk egy menő okostelefont szeretne, az ma már több 100 ezres kiadást is jelenhet, amire érdemes rendszeresen félretenni.

A pénzromlás kivédésének egyik legfőbb eszköze a takarékoskodás, amely tudatos pénzügyi magatartást jelent. Számolni kell azzal, hogy a különböző termékek ára emelkedhet és ezt is számításba venni a takarékoskodás során. A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő keretében a legfiatalabb korosztály játékos formában sajátíthatja el az ehhez szükséges ismereteket, a legjobbak pedig 3-5 fős csapatokban online vetélkedő keretében is összemérhetik tudásukat. A játékra 2022. február 1-ig lehet jelentkezni. (privatbankar.hu)

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink