Debrecenben hallatta hangját a VOSZ

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 04. 24. 00:00

A VOSZ Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége három éve szervez regionális fórumokat a tagjainak, ahol a cégek képviselői egy asztalhoz ülnek a regionális hatóságok vezetőivel.

Perlusz László, a VOSZ
szervezési igazgatója a szervezet idei programjáról
beszélt, amelynek lényege, a reformtörekvések
támogatása, a szigorú költségvetési
intézkedések betartatása, a vállalkozói
járulékok csökkentésére irányuló,
illetve az adórendszer átláthatóvá
tételére vonatkozó javaslatok érvényesítése.
Kovács Istvánné,
Debrecen város Polgármesteri hivatalának Adóügyi
osztály-vezetőhelyettese szerint sokat kell még tennie
a hatóságoknak azért, hogy valóban
kezelhető szintre csökkenjen a feketegazdaság. Az
önkormányzatoknak nincs arra forrása, hogy a
lakossági, vagy vállalkozási morált
javítsa és a szürke zónából a
fehérbe terelje az adófizetőket. Holott ez
nyilvánvalóan javítaná a
versenyképességét a tisztességes
vállalkozásoknak.
Kövesházi Tibor, az Apeh
Észak-alföldi Regionális Igazgatóságának
ellenőrzési és végrehajtási
szakigazgatója a fórumon megerősítette, hogy
pusztán adócsökkentéssel nem lehet
kimozdítani a gazdaságot a mélypontról.
A VOSZ szeretné elérni,
ha ezt egységesítenék, megteremtenék a
különböző szervek által kiadott jogszabályok
harmonizációját, és a vállalkozókra
vonatkozó szabályokat mindenki számára
érthetővé tennék. A külföldiek
munkavállalásával kapcsolatban is vita alakult
ki a fórumon. A régi, egyszerű rendszerben könnyebb
volt munkaerőt behozni, ma már a bürokrácia ezt
is ellehetetlenítette. A jelenlegi szigorú szabályok
ellenére is erős a feketemunka, a külföldiek
feketén foglalkoztatása, amely ellen éppen a
legális vállalkozások versenyképessége
miatt szükséges fellépni.




Kapcsolódó cikkeink