Czibere: a kormány szövetségese a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknek

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 23. 11:20

A kormány stratégiai szövetségese és partnere a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknek, mert azok esélyt adnak az embereknek arra, hogy ne szociális támogatásokból, hanem a saját erejükből tudjanak megélni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

iroda

Czibere Károly a legtöbb megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató állami cég, a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. zuglói üzemében bemutatta azt a gépet, amit a kormány tavaly év végi pályázatán nyert pénzből vettek. Emlékeztetett: a 2,67 milliárd forintos keretösszegű pályázaton a cég 321 millió forintot kapott eszközfejlesztésre. A Főkefe a pályázaton vállalta, hogy ötven emberrel többet foglalkoztat majd a telephelyein.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a cégeknek ma érdemes minél több megváltozott munkaképességű embernek munkát adni, foglalkoztatásukhoz újabb eszközöket vásárolni, mert a kormány hosszú távon kiszámítható, fenntartható fejlesztési, szabályozási és finanszírozási környezetet biztosít a számukra.

Hozzátette: ezek a fejlesztések nemcsak az adott cégekbe, hanem az emberekbe befektetett beruházások is, hiszen a megváltozott munkaképességűek így értékteremtő munkát tudnak végezni.

Arról is beszélt, hogy január 1-jétől több megváltozott munkaképességű ember tud elhelyezkedni, az erről szóló pályázatot már kiírták az akkreditált foglalkoztatásra. Szabó György, a Főkefe ügyvezetője tájékoztatása szerint a cégnél jelenleg egyebek mellett irodai papírárukat, síkötéseket, orvosi eszközöket, tisztítószereket, autóvillamossági termékeket gyártanak, illetve szerelnek össze, egyik vidéki telephelyükön pedig kóser zöldségeket is termesztenek és dolgoznak fel „egyedülállóan Európában”.

A Főkefének 53 telephelye van szerte az országban, ezek közül több a hátrányos helyzetű kistérségekben is, ezeken a helyeken csaknem 3500 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak. Az állami cég mások mellett látás-, hallás- és értelmi sérülteket, autistákat, fogyatékossággal élő embereket egyaránt foglalkoztat. A Főkefe felnőttképzési intézményként azt is célul tűzte ki, hogy a megváltozott munkaképességű embereket átvezesse a nyílt munkaerőpiacra. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink