Csökkentek decemberben a fogyasztói árak Japánban
Decemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak Japánban és az éves átlagár is alacsonyabb lett az előző évinél.
A tokiói kormányhivatal pénteki jelentése szerint a fogyasztói árak 1,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest tavaly decemberben Japánban. Novemberben 0,9 százalékos volt az éves árcsökkenés. A decemberi árcsökkenés 2010 áprilisa óta a legnagyobbnak bizonyult.
A piac 1,1 százalékos csökkenést várt decemberre.
Az előző havihoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak decemberben, míg novemberben 0,5 százalékos volt a havi árcsökkenés.
Az élelmiszerárak kiszűrésével képzett maginfláció 1,0 százalékos árcsökkenést mutatott a novemberi 0,9 százalékos éves árcsökkenés után.
Az árcsökkenéshez nagymértékben hozzájárult a közüzemi szolgáltatások árának, 6,1 százalékos esése a novemberi 5,4 százalékos éves csökkenés után. Az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal csökkent decemberben a novemberi 0,2 százalékos csökkenés után.
A szállásdíjak 33,5 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest a kormány belföldi turizmus fellendítésére hozott intézkedéseinek köszönhetően. A programot később a fertőzésszám növekedése miatt felfüggesztették.
A fogyasztói árak 2020 egészében 0,2 százalékkal csökkentek az előző évihez képest, ami négy éve az első éves árcsökkenés volt Japánban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gyorsult az élelmiszerinfláció Németországban szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Infláció: a várt emelkedés helyett stagnálás – 4,3% éves ráta, 3,9% maginfláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megnyitotta legnagyobb logisztikai központját Spanyolországban a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Párosan szép az élet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ringlispílen a csomagolási piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

