Csökkenő cégszám mellett is jól teljesítenek a budapesti éttermek
Ugyan sokan látnak fantáziát a budapesti étteremnyitásban, ezzel párhuzamosan azonban sokan kénytelenek bezárni, a működő cégek száma az elmúlt három évben folyamatosan csökkent, a megmaradók ugyanakkor jól teljesítenek, nettó árbevételük emelkedett az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.
Az Opten szerdai közleményében kiemelte, hogy az alkalmazottak száma a fővárosi vendéglátóipari piacon folyamatosan bővül, a szereplők azonban elsősorban minőségi munkaerőhiánnyal küzdenek. Az idén majdnem 40 ezren dolgoznak budapesti éttermekben és egyéb egységekben, szemben a tavalyi 38 500-zal, illetve a 2015-ös 36 755-tel, a működő cégek száma ugyanakkor több mint ötszázzal, 7008-ra csökkent tavalyhoz képest.
Az Opten szerint a több más területen gondot okozó munkaerőhiány a budapesti éttermek alkalmazotti statisztikáiból nem olvasható ki, aminek valószínű oka a főváros országostól eltérő, kedvezőbb munkaerő piaci helyzete, valamint a vidékinél némileg kedvezőbb munkabérek.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint szeptemberben a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektorban dolgozók nettó átlagkeresete 123 ezer forint volt, míg a nemzetgazdasági átlag 194 ezer forint. Tavaly a szektorban a nettó átlagkereset 110 373 forint, a nemzetgazdasági átlag pedig 175 ezer forintot tett ki.
Az Opten hangsúlyozta, mivel a hazai vendéglátással foglakozó cégek 44 százaléka budapesti, ezért e vállalkozások teljesítménye döntően befolyásolja a hazai vendéglátás egészének eredményeit is. A reálkeresetek növekedése, a végrehajtott áfacsökkentés és a kedvező turisztikai teljesítménymutatók alapján a kereslet további bővülése várható.
A budapesti éttermeket és egyéb vendéglátó ipari egységeket üzemeltető vállalkozások összárbevétele 2014-ben 217 milliárd forint volt, 2016-ban pedig meghaladta a 274 milliárd forintot. Ezzel párhuzamosan azonban a működő cégek száma folyamatosan csökkent, míg 2014-ben 7929 működő vállalkozást tartottak nyilván, addig tavaly már csak 7537, 2017-ben pedig mindössze 7008 ilyen profilú cég maradt a piacon.
A céginformációs szolgáltató szerint az éttermi, mozgó vendéglátás még mindig az egyik legsérülékenyebb szolgáltatási szektor. Ezt jól mutatja, az Opten cégfluktuációs indexének (CFI) alakulása a vizsgált időszakban. A piacra belépő és onnan távozó cégek számának arányosítása a működő vállalkozások számához azt mutatja, hogy bár sokan látnak fantáziát a budapesti étteremnyitásban, ezzel párhuzamosan sokan kénytelenek lehúzni a rolót. Ráadásul ez a mutató 2014 óta folyamatosan növekszik, 2016-ban 19,42 százalékon állt, ami jóval magasabb, mint az országos átlag. Szintén a szektor sérülékenységét mutatja az elindult végrehajtási eljárásoknak a működő cégek számához mért magas aránya. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf : Nálam mindig a vendég az első!
A Vakvarjú éttermek, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >