Csődöt jelentett a Surjány Hús Kft
Csődöt jelentett a törökszentmiklósi Surjány Hús Kft. – tudta meg az Origo. Forráshiány miatt nem tudtak bért fizetni a dolgozóknak.
A Surjány Hús Kft. május 13-án csődeljárást kér maga ellen, mivel nem tudott fizetni az alkalmazottainak. A cég az közölte az Origóval, hogy a Surjány Hús Kft. vezetése azért döntött a csődeljárás megindításáról, mert a cég további működése forrás hiányában a jelenlegi formában nem finanszírozható.
„A csődeljárás során a tulajdonosok mindent megtesznek a csődegyezség megkötése érdekében és azért, hogy a cég az egyezség megkötését követően újraszervezze a termelését.”
A Szoljon.hu azt írja, a húsipari dolgozók még mindig nem kapták meg áprilisi fizetésüket. Úgy tudni, a csődbiztos átvette a céget, a bank mindent lefoglalt.
A céget 1994-ben alapította Tóth János Tibor. Az Opten adatai szerint a cégnek most 350 alkalmazottja van. Egy dolgozó a Szoljon.hu-nak azt mondta, ő úgy tudja, a Surjány Hús Kft. rendelkezik a bérekre szánt összeggel, a pénz a vállalat számláján van, csakhogy a vezetés már nem fér hozzá. A dolgozó szerint korábban mindig időben megkapták a bérüket, ám a május 10-én esedékes fizetésekre még várnak.
A dolgozók még arra számítanak, nincs vége a Surjány Hús Kft.-nek. Az alkalmazottak még bejárnak a cégbe, és abban bíznak, hogy néhány napon belül megérkezik a fizetésük. A Surjány Hús Kft. honlapján az áll, hogy 1992 óta foglalkoznak sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítmény-gyártással, húsáru kis- és nagykereskedelemmel.
2012-ben új üzemet építettek
A Surjány Hús ügyvezetője 2012-ben azt nyilatkozta, hogy a vállalkozás az ország öt legjelentősebb húsipari cégnek egyike. Az ágazaton belüli részesedése 5 és 10 százalék közé volt tehető. A kft. 2012-ben még 680 embernek adott munkát, nettó árbevétele 2011-ben megközelítette a 17 milliárd forintot. 2012-ben a Surjány Hús Kft. nettó 1,3 milliárd forintból új utóérlelő és szárazáru üzemet nyitott.
Az átadáson Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta, a beruházás nem csupán a Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cégének számító vállalkozás versenyképességét javítja, százötven új munkahelyet is teremt a térségben. (origo, Koncsek Rita)
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a vágómarha termelői ára 2025 első 16 hetében
Az AKI PÁIR adatai szerint emelkedtek a vágómarha termelői árai…
Tovább olvasom >Csökkent a vágósertés termelői ára
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 5,9 százalékkal 2,9 ezer…
Tovább olvasom >Az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől
A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >Gazsi Zoli közel két évtized után távozik az Eisbergtől
Gazsi Zoltán búcsúzik az Eisbergtől. Zoli közel két évtizedig vezette…
Tovább olvasom >