Csodát ígérő termékeket is vizsgált a Pest Vármegyei Kormányhivatal
Több mint 1200 hatósági ellenőrzést végzett, és mintegy 28 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Pest Vármegyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztálya tavaly – közölte a kormányhivatal vezetője pénteken az MTI-vel.

Alapos vizsgálat alá vetették a terméket
Tarnai Richárd a kormányhivatal által kiadott közleményben azt írta, hogy az 1248 hatósági ellenőrzésből 37 esetben mintavétellel egybekötött helyszíni vizsgálatot végeztek, amelyben a hatóság csodát ígérő termékeket értékesítő webáruházakat, kereskedelmi egységek ártájékoztatóit, nyitva tartások helyességét, a vásárlók könyvét, szavatossági és jótállási tájékoztatókat, valamint a fiatalkorúak alkohollal történő kiszolgálását is ellenőrizte.
Hozzátette, hogy a fogyasztóvédelem munkatársai szájmaszkokat, szabadtéri kondiparkokat, via ferrátákat, játszótereket és aquaparkokat is ellenőrzésük alá vettek.
A főispán ismertette, a korábbi évektől eltérően rendkívüli ellenőrzésnek számított, hogy az alapvető élelmiszerek esetében betartják-e a szolgáltatók a hatósági árakat. Figyelték, hogy a reklámok megfelelnek-e a nyelvvédelmi előírásoknak, illetve a termékek rendelkeznek-e magyar nyelvű használati útmutatóval.
Tarnai Richárd tájékoztatása szerint a csodát ígérő termékeket értékesítő webáruházaknál volt a legtöbb jogsértés, a legkisebb mértékű pedig a mintavétellel egybekötött, laboratóriumi vizsgálatot igénylő ellenőrzéseknél; az előbbiek esetében 100 százalékos volt a jogsértések aránya, az utóbbiaknál a termékek megfeleltek a vizsgálati követelményeknek.
A fogyasztóvédelem fellépése indokolt és eredményes, mert az érintetteket a legtöbb esetben jogkövető magatartásra kényszeríti. Mindenkinek érdeke, hogy a vásárlók megfelelő szolgáltatást kapjanak, a korrekt szolgáltatóknak pedig visszajáró fogyasztóik legyenek, bírságok helyett – összegezte a tapasztalatokat a főispán.
Kapcsolódó cikkeink
Taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH-vizsgálat: akár százezer forintba is kerülhetett egy elsős tanévkezdése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rigó Csaba Balázs: a mesterséges intelligencia versenyképességi tényező
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak az Év Kereskedője 2025 nyertesek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Soha nem látott magasságban a tejárak Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >