Csehországban terjeszkedik a Kika
Hat új Kika bútoráruház nyílik a következő években Csehországban – jelentette be az osztrák lánc Csehországért és Szlovákiáért felelős igazgatója.
Jakub Strestik elmondta: vidéki városokban fognak megnyílni az új áruházak. Az igazgató azt is elmondta a Hospodarske noviny napilapnak, hogy a bútor-kiskereskedelmi cég még idén elindítja online üzletét.
A Magyarországon is jelen lévő Kikának jelenleg nyolc áruháza van Csehországban. Az osztrák bútoráruházlánc 2005 óta van jelen Csehországban. Tavaly átszámítva 73,5 millió euró (22,5 milliárd forint) volt az értékesítési árbevétele.
A Kika 8 százalékos részesedéssel a második legnagyobb szereplő Csehországban, a bútor-kiskereskedelmi piacon a svéd IKEA mögött.
Már elegendő pénzeszköz áll a csődeljárás alatt álló dél-koreai szállítmányozó, a Hanjin rendelkezésére ahhoz, hogy kirakodhassanak a teherhajói, amelyek hetek óta vesztegelnek a világ különféle kikötőinek bejáratánál – jelentette be a dél-koreai kormány pénzügyminiszter-helyettese. (tozsdeforum.hu, MTI)
Hirdetés
Kapcsolódó cikkeink
Felvásárolja Valeo Foods az I.D.C. Holding édesipari céget
Megállapodott a Valeo Foods Group a Közép- és Kelet-Európában ostyákat,…
Tovább olvasom >Csökken a sörfogyasztás népszerűsége Csehországban
Csehországban folyamatosan csökken azok száma, akik rendszeresen sört fogyasztanak –…
Tovább olvasom >Júliusban 2,2 százalékra nőtt az élelmiszerinfláció Csehországban
Júliusban 2,2 százalékra nőtt az éves infláció a júniusi 2…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >