Csak lassan javulhat a beruházások volumene

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 01. 00:01

Az előző negyedévihez képest minimálisan, fél százalékkal nőtt ugyan a hazai beruházások volumene, ám az egy évvel ezelőtti szinttől még mindig 6,4 százalékkal marad el. A helyzet csak lassan javulhat.

Összesen 48 milliárd forinttal kevesebb értékű fejlesztés valósult meg 2010 első negyedévében, mint egy évvel korábban. Ez egyébként már a harmadik olyan negyedév volt, amelyben – éves alapon – csökkenő beruházói aktivitást mért a KSH. Az egyes összetevőkön belül óriási eltérések mutatkoznak. A legtöbb területen még a fölös kapacitások leépítése folyik, új beruházások elindításához egyelőre nem kedvez a túlzottan gyenge hazai kereslet, igaz, az exportra termelő vállalkozásoknál már javult a helyzet. Az egymás ellen ható két tényező eredőjeként 16 százalékos éves visszaesést mértek az export húzóágazatának tekinthető feldolgozóiparban.
A válság, illetve a lassú kibontakozás idején az állam példát mutat a magánszektornak, igaz, ebben az uniós fejlesztési támogatások is a segítségére vannak. A kormányzati közreműködéssel megkezdett beruházások volumene 25,8 százalékos éves előrelépést takar, a legtöbb forrást a közigazgatás, a honvédelem, valamint a társadalombiztosítással összefüggő fejlesztésekre fordították. Az átlagnál sokkal jobb adat értékeléséhez hozzátartozik, hogy a 2009. első negyedéves viszonyítási alap nagyon alacsony volt – írja a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink