Megújult az egyedi ízvilágú eredetvédett Budapesti Téliszalámi
Eredetvédett recept alapján készített, különleges ízvilágú, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű terméket állítottak elő a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszeripari Főosztályának szakmai támogatásával. Ennek eredményeként megőrizték a méltán híres eredetvédett Budapest Téliszalámit, melynek újbóli premierjére a mai napon került sor, a SPAR Magyarország Kft. közreműködésével. Az Egyetem Élelmiszertudományi Kara által készített eredetvédett szalámi füstölt, sertéshúsból, szalonnából, természetes alapanyagokból, fűszerekből, nemespenészes érleléssel, hidegfüstöléssel készül.
Friedrich László, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának dékánhelyettese köszöntőjében kiemelte: „a 2009 óta nem gyártott specialitást a budapesti szakembergárda kimagasló mesterségbeli tudással, rátermettséggel alkotta meg – a szakma mestereitől származó eredetvédelmi termékleírás és szaktudás alapján. A szalámi egyedi jellegét többek között a különleges aromájú és illatú penészbevonat adja, melynek kialakulásához a Dunához közeli nyirkos levegő is hozzájárul. A szalámi előállítása ugyanis Budapesten, a Dunától számított 1 km-en belüli területen történik. A speciális klimatikus viszonyok, a Duna által meghatározott klímájú, érlelőkben végzett hagyományos füstölési és hosszú idejű érlelési eljárás során alakul ki a nemespenész a szalámirudak felületén. A tradicionális füstölés és érlelés az 1800-as évek végén kialakított technológia alapján történik jelenleg is, manufakturálisan.”
Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszeripari Főosztályának vezetője hangsúlyozta: „a minisztérium elkötelezett a kiváló minőségű és a hagyományokkal rendelkező élelmiszerek iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a fogyasztók megismerjék eredetvédett és hagyományos termékeinket, és nagyobb mennyiségben fogyasszák azokat. Ezt a célt a kiváló élelmiszereink ismertebbé tételével, fogyasztói edukációval kívánjuk elérni. Büszkék vagyunk a Budapesti téliszalámira, egy több mint 100 éves specialitásunkra, és örömünkre szolgál, hogy a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai ismét elkészítették ezt az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termékünket.”
Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kft. húsüzem igazgatója elmondta: „mindig törekedtünk arra, hogy az ilyen kezdeményezéseket, mint ami most a Budapesti Téliszalámiban megvalósult, támogassuk. Célunk ugyanis, hogy minél több magyar terméket árusítsunk. Jelenleg a mi kiskereskedelmi hálózatunk kínálja a legtöbb magyar cikket. Szerencsére ma már egyre nagyobb az igény a magyar minőségi termékekre, vásárlóink tudatosan keresik a hazai élelmiszereket.
Az Élelmiszertudományi Karral való együttműködésünk hosszú évekre tekint vissza, melyben nagyon lényeges hogy saját húsüzemet működtetünk, illetve saját kézben van a minőségbiztosításunk is. Szeretnénk, hogy egyre több hagyományos és magas színvonalú technológiával előállított termék legyen a polcainkon, s „modern kézművesekké” váljunk.”
A Budapesti Téliszalámi megalkotását és készítését segíti többek között a kedvező nyersanyagellátás, a műszaki fejlettség és gyártástechnológia magas színvonala, valamint a nagysúlyú sertésekből származó alapanyag jellegzetessége, miszerint a kiinduló hús- és szalonnaanyag, ún. szalámisertésből származhat. A szalámi előállítása során a felhasznált adalékanyagok köre szűk, ezek csak természetes anyagok lehetnek, a savanyító eljárás és anyag (mind kémiai, mind biológiai) alkalmazása pedig tilos. A szalámi ízvilágát a különleges fűszerezés is adja.
A Budapesti Téliszalámi kiváló minősége és harmonikus ízhatása által kiemelkedik a többi szalámiféle közül, megteremtve ezzel a folyamatos belföldi és nemzetközi elismerést. Számos díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhet a szalámi, többek között az 1896. évi Millenniumi Kiállításon kapott Budapest díszoklevéllel, az 1900-as Párizsi Világkiállításon elnyert aranyéremmel, az 1958. évi Brüsszeli Világkiállítás nagydíjával, az 1996-os OMÉK, Gödöllő nagydíjakkal és I. díjjal, a Foodapest ’98 újdonságdíjával, valamint a 2000. évi magyar hagyományteremtő Húsfesztivál elismerő oklevelével.
A Budapesti Téliszalámi rúdáruként egészben vagy szeletelve kerül majd forgalomba.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >