Budapesten rendezik a nagybani piacok világkongresszusát
Május 27-29. között Budapesten tartja kongresszusát a Nagybani Piacok Világszövetsége (WUWM). Az esemény rendezője a Budapesti Nagybani Piac, valamint a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága. A nemzetközi konferenciára 35 országból közel 200 résztvevő érkezik.
A budapesti kongresszuson elsősorban a nagybani és a kiskereskedelmi piacok együttműködéséről és népszerűsítéséről lesz szó – közölték a szervezők. Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac (BNP) vezérigazgatója szerint az esemény jó alkalmat ad annak bemutatására, hogyan lehet összekötni a nagybani piacon az őstermelőket és a nagykereskedőkből álló ügyfeleket a vásárlókkal. A BNP-n a nemzetközi átlagnál jóval nagyobb arányban képviselik magukat őstermelők és kis gazdaságok, így a legnagyobb hazai nagybani piac számos családi vállalkozásnak segít az értékesítésben és a megélhetésben – állapította meg Házi Zoltán.
A május 27-29. közötti konferencián négy szekcióban tárgyalják a zöldség-gyümölcs kereskedelem aktuális kérdéseit olyan cégek képviselői, mint a londoni Borough Market vagy a Barcelonai Piacigazgatóság. A szekciók a következő témákat veszik napirendre: piacok hatása a közösségekre, marketing és promóciós kampányok, piacfelújítás és élelmiszerhulladék-minimalizálás.
A világ nagybani piacainak szövetségét 1958-ban Németországban alapították. A szervezet célja a tagságot alkotó piacok megismerése, a különböző országok technológiai, üzemeltetési, környezetvédelmi szaktudásának és tapasztalatainak megosztása, illetve annak hangsúlyozása, hogy a nagybani piacok központi szerepet töltenek be a kereskedelemben és a lakossági fogyasztásban.
A konferencia programjában szerepel a Budapesti Nagybani Piac és a Nagycsarnok látogatása is. A rendezvény bemutatkozási lehetőséget nyújt Budapest nevezetességeinek is – közölték a szervezők. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
9 százalékkal drágult a tölteni való paprika
A KSH adatai szerint Magyarországon 1,28 ezer hektárról 90,61 ezer…
Tovább olvasom >Uborkaárak: Drágulás Európában
Az uborka ára jelentősen megemelkedett az európai nagybani piacokon az…
Tovább olvasom >Minimálisan változott a fürtös paradicsom ára
A WPTC októberi előrevetítése szerint Magyarországon az ipari paradicsom mennyisége…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >