Budapest Bank: jól fogynak a vállalkozásoknak szánt uniós források

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 08. 11:22

A vissza nem térítendő uniós támogatással kombinált kedvezményes hiteltermékekből 270 milliárd forintot igényeltek eddig a magyarországi cégek, ami a meghirdetett keretösszeg több mint fele – közölte a Budapest Bank (BB) az MTI-vel.

penz15

A pénzintézet 1600 kis- és középvállalkozás (kkv) megkérdezésével készített kutatása szerint e vállalkozások csaknem 20 százaléka adott be legalább egy pályázatot eddig a jelenlegi uniós ciklusban. Az EU támogatásokból finanszírozott projektek elindításának köszönhetően a cégek átlagban mintegy 11 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak.
A bank adatai szerint a kombinált termékekre pályázó vállalkozások összes forrásigényének csaknem 40 százaléka, mintegy 100 milliárd forint – aminek több mint a fele hiteligény – az elmúlt egy évben az MFB Pontok 5 százalékát üzemeltető BB-hez érkezett.
A forrásigények döntő többsége a 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező kkv-tól jött. A legnagyobb érdeklődést a gyártó cégek mutatták az uniós konstrukciók iránt: a BB-nél tőlük érkezett a forrásigények 55 százaléka – közölte a hitelintézet.
A felmérés szerint a cégek 20 százaléka rendelkezik beruházási tervvel a következő évre, közülük 25 százalék venne igénybe valamilyen uniós forrást. Ez alapján a BB szakértői szerint a vállalkozások számára kiírt keretek akár ki is merülhetnek az év végéig.
A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a vállalkozások számára rendelkezésre álló források döntő többségét, 500 milliárd forintot vissza nem térítendő támogatásokkal összekötött kombinált pályázatok segítségével helyezik ki az MFB Pontokon keresztül.
Ezek a programok a vállalkozások fejlesztési igényeit szinte teljeskörűen lefedik: lehetőséget nyújtanak többek között kapacitásbővítő beruházásokra, élelmiszeripari középvállalkozások komplex beruházásainak megvalósítására, komplex energetikai fejlesztésekre, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység támogatására. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink