Bortúrák, sajt- és pezsgőkészítés is lesz az Etyeki Pikniken

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 08. 11:04

A hagyományos borkóstolók mellett a helyi kézművesek termékeivel és azok elkészítésével is megismerkedhetnek a látogatók hétvégén, a tavaszi Etyeki Piknik programján.

etyek

Rókusfalvy Pál, a kétnapos rendezvény főszervezője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy a hétvégén nem csak megkóstolni lehet majd a különböző gasztronómiai termékeket, de minden termelő, helyi kézműves meg is mutatja titkait a látogatóknak.

Ki lehet próbálni többek közt a vajköpülést, a sajtkészítés folyamatát, a pincetúrákon a bor feldolgozásának lépéseit lehet megismerni, a Korda Filmpark standjánál profi filmes sminkes csapat készít élethű lőtt sebeket, horzsolásokat, de kerékpártúrát is szerveznek a különböző pincék között.

„A bor, a mi felfogásunk szerint régóta nem alkoholt, hanem a kultúrát, gasztronómiát jelenti” – mondta el a főszervező. Kiemelte: éppen azért, hogy az érdeklődők minél többet megtudjanak a jó minőségű hazai borokról, idén először „össznépi bortanításra” is sor kerül professzionális oktatók vezetésével, akik a 100 fős kóstolón a borkészítés rejtelmeibe avatják be a látogatókat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink