Borfesztivál 2019
Szeptemberben már 28. alkalommal várta a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat az évente több tízezer látogatót vonzó Budapest Borfesztivál, Európa legszebb szabadtéri boros rendezvénye, ahol a vendégek a fantasztikus panorámát élvezve kóstolhatták meg több mint 160 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei borünnep fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra került.
A bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat tette felejthetetlenné: idén is megrendezték a Hagyományos Szüreti Felvonulást, ahol borvidékeink elöljárói, hagyományőrzői, borrendjeink és természetesen néptáncegyüttesek, népzenészek vettek részt. Előadóművészek szórakoztatták több helyszínen és színpadon is a nagyérdeműt: könnyű- és klasszikus zene, jazz és népzene váltották egymást a négy nap során.
A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, mely idén szeptember 2-án, hétfőn került megrendezésre a MOM Kulturális Központban – a téma természetesen Eger volt. Pár Borpár – játékos kóstolóprogram a Budapest Borfesztiválon volt a rendezvény teljes nyitva tartása alatt elérhető program keretében, előre meghirdetett borpárokon keresztül, a borászok szakmai érdekességeket mutattak be a látogatóknak. A párhuzamos kóstolással könnyen érthetővé vált, hogyan jelennek meg a borban a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok hatása vagy éppen a fahordós érlelés.
A VinAgora Érmes Borok Házában a közönség személyesen találkozhatott azoknak a magyar pincészeteknek a boraival, amelyek az idén áprilisban megrendezett 20. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek.
Idén is megrendezésre került a Jótékonysági Borárverés, amelynek célja a Borfesztivál 40 000 darab pohártartóját készítő tiszaburai varroda gyerekeknek, fiataloknak szóló programjainak támogatása. //
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >Megnyílt a 33. Budapest Borfesztivál
Georgia díszvendégségével nyílt meg csütörtökön a 33. Budapest Borfesztivál, amely…
Tovább olvasom >Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál: egyre több látogató, nyitott pincék, családbarát programok, jószolgálat és parkavatás
Évről évre egyre többen látogatnak el a Budafoki Pezsgő- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >