Borbély Tamás az Év Bortermelője

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 04. 11:25

2020. december 4-én 12 órakor, online sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2020” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.
A türelem rózsát terem, ahogy mondani szokás, amit mi sem bizonyít jobban, mint az idei verseny kimenetele. Tamást idén kilencedik alakommal választotta jelöltnek a szakma és a hozzáértő nagyközönség. Az iránta és munkája iránt tanúsított bizalom tehát régóta töretlen, de idén végre beteljesedett a borász nagy álma, hogy az ő nevét mondják ki győztesnek.

Tamás tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek. A 23 hektáron gazdálkodó Borbély Családi Pincészet vulkáni talajon termelt tüzes, karakteres borai nagyon népszerűek a hazai borfogyasztók körében. A kiváló borok mögött rengeteg munka, idő, kísérletezés áll.

„Amióta az eszemet tudom, a szőlő-bor termelés a mindennapjaink része volt, a sorsom már akkor megpecsételődött, amikor a születésem tavaszán, 1981-ben szüleim az első saját ültetvényüket telepítették, ami a mai birtokközpont. Borrendi avatásomon az akkori nagymester, Csanádi József mondta: „Anyatej helyett lopószáron nevelkedett.”

A borász eddigi kedvenc évjárata a 2010-es volt, amikor a sok nehézség ellenére, kitartó munka árán kiemelkedő borokat készítettek, melyekkel komoly sikereket értek el. Hasonlóan alakult a 2016-os évjárat is. Szeretnék minden évjáratból kihozni a maximumot, de főleg megismerni az Olaszrizling rejtette lehetőségeket minden dűlőben. Tamás nagyon érdeklődik a pezsgőkészítés iránt is, hiszen repertoárjukból talán már csak ez a termék hiányzik. A jövőben tervezi minél több hazai és külföldi pezsgőház méthode traditionelle pezsgőit megismerni, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára, ők is belefoghassanak a pezsgőkészítésbe saját birtokukon.

Tamást 2001-ben a Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend borlovaggá ütötte, melynek életében azóta is aktívan részt vesz. 2011-ben a Magyar Bor Akadémia tagjai közé fogadta, 2016-tól Badacsony Hegyközség elnöke, a borvidék szőlészeti küldötte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Etikai-, Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

A család két éve bővült, amikor megszületett a harmadik generáció első képviselője, Tamásék kisfia, akit nagy szeretettel és gondossággal nevelnek.

„Szeretek sportolni, biciklizni, ilyenkor kikapcsolok, feltöltődöm, de az utóbbi hónapokban ezt a kisfiúnkkal töltött idő váltotta fel. Csodálatos kis ember, csodálatos dolog vele lenni, tanítgatni, nevelni, felelősnek lenni érte, a jövőjét építgetni.”

A Borbély Családi Pincészet tárt karokkal vár mindenkit: aki ellátogat Badacsonyba, megismerheti a borvidékre jellemző fajtákon keresztül a bazalt talaj adta egyedi terroir karakterét, egy dűlőtúra alkalmával pedig magunkba szívhatjuk a táj illatait, és gyönyörködhetünk festői szépségében.

A díjért versengők közül, a jelölés során a hat legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)

Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)

Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)

Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)

Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

 

Kapcsolódó cikkeink