Bölcs ember szakácskönyve
Főzni: ez életem utolsó harmadára megtalált új hivatásom – mondja dr. Tóth Zoltán választási szakértő, valamikori kiadói kollégánk, aki lakóhelyén, Budaörsön leginkább az olvasókörről és arról a baráti társaságról ismert, amelynek tagjai az ő kertjében havonta egyszer összejönnek főzni, és az elkészült ételt szétosztják a rászorulók között. A közelmúltban jelent meg „Civil a konyhában” című kötete, amelyet a szerző elsősorban szakácskönyvként mutat be, ám annak legalább annyira érdekes önéletrajzi vonala is.
Tóth Zoltánt munkája évtizedekig a közigazgatáshoz és a médiához kötötte, „szakácstanulónak” 37 évesen jelentkezett, de ténylegesen csak 2014-ben, hatvankét évesen szerzett főzési tudományáról hivatalos papírt. A könnyed stílusú, öniróniától sem mentes szakácskönyv fülszövegében többek között ezeket írja: „Apai nagymamámat a kukoricatörés idején Endrődön, Békés megyében láttam először nagy mennyiségben főzni. A nagymamám 40 literes kondérban főzött húsos egytálételt – a dolgozóknak: 40 dkg plusz 2 nagy szelet kenyér volt egy adag. Anyai nagymamámnak a Fejér megyei Mezőfalván kisebb mennyiséget, de »finomat« is kellett adni. A finomság titka a tejföl volt: még a sütemények tésztái is tejföllel készültek.”//
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl bemutatta tizedik, jubileumi szakácskönyvét
A Lidl bemutatta 10. szakácskönyvét, amely közel 4 millió megjelent…
Tovább olvasom >Megjelent a Lidl legújabb Szakácskönyve
Közel egy évtizeddel ezelőtt debütált a Lidl Magyarország szakácskönyvsorozata, mely…
Tovább olvasom >Egyszarvúreceptek a 14. századból – A nap képe
Meglehet, a középkori Anglia erdeiben csordákban éltek az unikornisok, mert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Joy bácsi, a kínai vendéglátós, aki száz étteremmel formálta át Magyarország gasztrotérképét
Cao Cseng Jin, vagy ahogy Szegeden és országszerte sokan ismerik,…
Tovább olvasom >Részben az utaztatási cégek részvényeinek árfolyamcsökkenése húzza le az európai tőzsdéket
Gyengültek a vezető európai tőzsdemutatók péntek délelőtt elsősorban az utaztatási…
Tovább olvasom >Visit Hungary: Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom adta a legtöbb belföldi turistát tavaly
Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai…
Tovább olvasom >