Bocuse d’Or Selection Hungary 2010, a 2. napon

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 24. 00:07

Hétfőn az eredményhirdetéssel befejeződött a Bocuse d’Or Selection Hungary 2010, a világ legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyének magyar döntője.

A második napon boxba álló versenyzők, Kiripolszki István (Kogart étterem, Bp.), Kostyál Gábor (Hotel Helikon, Keszthely), Mező Gábor (Café Erté, Bp.), Lenkei Tamás (Hunguest Hotel Pelion,Tapolca) az 500 férőhelyes, zsúfolásig telt lelátó előtt mutatták be tudásukat és versenyműveiket. A mezőny második fele jobban teljesített; ezt mutatják az eredmények, no meg a tény, hogy nem voltak a tegnapihoz hasonló csúszások a fogások prezentálásban.
Három óra után néhány perccel elkezdődött az eredményhirdetés ünnepélyes ceremóniája, amelyen a szervezők a zsűrinek, a commis-knak és a tálalásban segédkező séfeknek megköszönték munkájukat, majd a bevonult a 8 versenyző és a nagyszámú közönség előtt ismertették az utolsó pillanatig titokban tartott eredményt.
A  Bocuse d’Or hazai döntőjének győztese Kostyál Gábor lett, aki egyébként az előversenyen is a legtöbb pontszámot érte el, és a két évvel ezelőtti hazai döntőben kevéssel maradt el a győztestől. Elmondása szerint most nem bízott semmit a véletlenre! Commis-jával már decemberben megkezdte a tréningeket, a januárt pedig a tervezett fogások bekóstolásával, időméréssel töltötte. Munkáját ennek megfelelően a versenyen is hibátlanul végezte, első helyét konkurensei megérdemeltnek tartották. Második helyezett Lenkei Tamás, a harmadik Volenter István, a siófoki Mala Garden étterem séfje lett.
A győztes eredményével a világverseny Genfben tartott európai selejtezőjébe jutott – kis sóhaj és némi ünneplés után Kostyál Gábor, és persze a szervező Bocuse d’Or Hungary aktivistái számára kemény munkával töltött időszak következik.




Kapcsolódó cikkeink