Bocuse d’Or: a magyar csapat elnöke a hústál zsűrizésében vesz részt
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a magyar csapat elnöke a hústál zsűrizésében vesz részt a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny keddi és szerdai lyoni világdöntőjében.
A kóstoló zsűri tagjainak sorsolását hétfőn tartották meg Lyonban, a versenyzők számára az alapanyagok beszerzésére lehetőséget adó „piacozás” előtt – közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.
Mint emlékeztetnek, a Bocuse d’Or elmúlt éveiben mindig volt egy meglepetés alapanyag, amelyet a csapatok csak a piacon tudtak meg. Ezúttal azonban ezt a szabályt nem tartották fenn, ahogyan a magyar csapat séfje, Pohner Ádámot fogalmazott: „idén a chartreuse volt a meglepetés”.
A 24 döntős csapatnak ugyanis ebben az évben két ételt kell elkészítenie: a hústál főszereplője a csontos borjúkaraj, a tányértéma pedig a francia klasszikus, a chartreuse, amelyet különböző kagylófélékkel kell majd elkészíteni.
A magyar csapat, azaz Pohner Ádám, Hamvas Zoltán, Csillag Richárd (commis), valamint Segal Viktor (coach) az első, keddi nap reggelén rajtol majd a döntőben.
Kedden tizenkét ország versenyez, a magyarok kezdenek másodikként, ezen a napon főz az esélyesek közül az Egyesült Államok, Norvégia és Dánia csapata is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Váratlan páros: Magyar nagymama tanította rétest nyújtani a spanyol sztárséfet
Folytatódott Dani García gasztronómiai kalandozása Magyarországon. A Bibo Budapest étlapjára…
Tovább olvasom >Új éttermi szolgáltatást vezetett be a Munch
Elindult a Munch Club, amely exkluzív éttermi 1+1 Dealekkel és…
Tovább olvasom >Gourmet kaland útközben is: megújult az OMV VIVA nyári gasztrokínálata
A nyár nemcsak a szabadságról és a napsütésről szól, hanem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Váratlan páros: Magyar nagymama tanította rétest nyújtani a spanyol sztárséfet
Folytatódott Dani García gasztronómiai kalandozása Magyarországon. A Bibo Budapest étlapjára…
Tovább olvasom >14 év alattiak kizárva: új szabályok a budapesti gyógyfürdőkben
Újabb korlátozás lép életbe a fővárosi fürdőkben: a Rudas és…
Tovább olvasom >Így mulat egy kínai úr! – A nap videója
Ha létezik a tenger gyümölcseinek szánt paradicsom, akkor ezek az…
Tovább olvasom >