Blockchain: biztonságos ellátási lánc
A Világgazdasági Fórum jelentése szerint 2020 a blockchain áttörésének éve lehet, ha a kormányok és jegybankok kellő figyelmet fordítanak erre a technológiára. A szervezet szerint a „hype” helyett a „minőség” kerül előtérbe, például olyan fejlesztésekkel, mint a Facebook önálló kriptovalutája, a Libra. Az FMCG-szektorban máris forradalmi változást hozott a blockchain technológia. Az IBM Food Trust platformját használva gondoskodik árui eredetvédelméről és az ellátási lánc biztonságáról a világ legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi vállalata, a Walmart mellett a gyártók világpiacán vezető Nestlé és az Unilever is.
– Világszerte már napjainkra is számos területen hozott áttörést a módosíthatatlan és hiteles adatnyilvántartás biztonságát garantáló blockchain technológia. A nagyközönség 2020-ban az élet számos területén fog találkozni az újdonságokkal – hangsúlyozza Szabolcsi András, az első hazai konzorciumi blockchain platformot fejlesztő magyar vállalkozás, a BlockBen informatikai igazgatója.
A blockchain technológia előnye, hogy hamisíthatatlan folyamatvezérlést, hiteles időbeli érkeztetést, valamint garantált változáskövetést biztosít. Ezért jelent biztonságos megoldást az élet minden olyan területén, ahol az emberek adatait felhasználják, tárolják vagy online fizetést bonyolítanak le.
– A blockchain az online fizetési folyamatokban is alkalmazható, számlabefizetéstől az autópálya-matrica vásárlásáig. A blockchain alapú fizetés biztonságos is, gyors is, és várhatóan 2020 egyik nagy áttörése lesz – fogalmaz Krocsek Attila, a BlockBen üzletfejlesztési igazgatója. Cége is dolgozik egy ilyen megoldáson.
A pár hónapon belül elinduló BlockBenPay egy mobilalkalmazás használatával – a bankokat kihagyva – biztosít lehetőséget az azonnali biztonságos fizetésre QR-kód segítségével. Különlegessége pedig az, hogy bevételeiket és kiadásaikat a felhasználók egy aranyalapú rendszeren belül kezelhetik, amely megvédi őket a szélsőséges árfolyam-ingadozásoktól. //
Kapcsolódó cikkeink
Globális létszámcsökkentést hajt végre a Nestlé a hatékonyság jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Nescafé már 2024-ben elérte a 2025-re kitűzött regeneratív mezőgazdasági céljait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Airfryer-generációt célozza a Maggi új kampánya Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kiszállítás, percre pontosan
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dobozon innen, élményen túl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Online piacterek új kihívások előtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >