Biztonságos, egyedi és fenntartható – már a gyártáskor is

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 08. 01. 10:44

Mind a csomagolóanyagok, mind a raklapok piacának szereplői számos kihívással találkoznak nap mint nap. Közös probléma a két szektorban a hamisítás, amely ellen összehangoltan próbálnak küzdeni, de a vállalatok ügyfelei részéről is folyamatosan megújuló igényekkel találják szemben magukat, amelyek állandó fejlesztésekre, szolgáltatásbővítésekre késztetik őket.

A DS Smith Packaging Hungary többek között polcrakész és ipari csomagolások, térkitöltő anyagok, valamint display-alapok széles választékával van jelen a hazai csomagolóanyag-piacon.

Meglátásuk szerint a fogyasztók számára fontos, hogy a keresett terméket azonnal megtalálják, még a szupermarketek zsúfolt polcain is, megfelelő csomagolással pedig azt is el lehet érni, hogy szokásuktól eltérjenek és teljesen új terméket vásároljanak.

Sinka Gabriella

Sinka Gabriella

– A csomagolási módok óriási különbségeket eredményezhetnek, ezért az a kérdés, hogyan szeretnénk elérni, hogy a fogyasztók felismerjék a terméket, a márkát és megvásárolják azt – emeli ki Sinka Gabriella, a DS Smith Packaging Hungary FMCG szegmens sales managere.

A vállalat szakemberei arról számolnak be, hogy az elmúlt 2-3 év tapasztalata alapján a magyar fogyasztók árérzékenységére alapozva, a kereskedelem promóciós aktivitással, display- és raklapszigetek, valamint moduláris csomagolás kihelyezésével igyekezett növelni fogyasztói bázisát, elsősorban az élelmiszer és vegyi áruk területén. Ma már a vásárlási szokások változásával együtt a kereskedelmi láncok a gyártókkal karöltve számos innovatív csomagolást, mint pl. multipack vagy promóciós termékhez hozzáadott on-pack csomagolást kínálnak a vásárlóknak.

– Nem könnyű egy régi, bevált csomagolási rendszer megváltoztatását elérni, ehhez új szoftveres eszközeink nyújtanak olyan bemutatási módot, amely partnereink számára azonnal érzékelhetővé teszi az előnyöket. Kézzelfogható eredményeket és gyors megtérülést biztosítunk: az értékesítés növekedését, a költségek csökkentését, valamint sokkal fenntarthatóbb működést. Vevőinkkel közösen elemezzük, hogy a csomagolás hogyan segíti elő a vásárlókra irányuló marketingtevékenységet és hogyan teremt kapcsolatot a fogyasztókkal a vásárlás helyén; hogyan használhatja azt a termékek védelmére és a károk csökkentésére; valamint hogyan optimalizálja a csomagok, a tárolás és az elosztás helyigényét – fejti ki Sinka Gabriella.

A csomagolást stratégiai területnek tekintik, hiszen a marketingmix egyik fontos eleme, mert az eladás helyén nagyban befolyásolja a vásárlók döntését. Ezt a tényt felismerve számos vevőjükkel stratégiai partnerként működnek együtt.

Nő az érdeklődés a biztonsági megoldások iránt

Szintén a csomagolóanyagok szakértője az STI Petőfi Nyomda Kft., amely kereskedelmi, polcrakész, szállítási és biztonsági csomagolásokat, hajtogatott dobozokat, címkéket, valamint display-megoldásokat kínál ügyfelei részére.

Apró Adrienn

Apró Adrienn

Apró Adrienn, értékesítési csoportvezető arra hívja fel a figyelmet, hogy a hamisítás elleni védekezés egyre inkább napi probléma a csomagolóanyag-piacon, ezért a gyártók aktívan érdeklődnek a csomagoláson kivitelezhető biztonsági megoldások iránt. Számos lehetőség létezik arra, hogy a dobozokat látható vagy láthatatlan védelmi elemekkel ruházzák fel. A költségkímélő lehetőségek a legelterjedtebbek, de vannak, akik komoly összeget fektetnek abba, hogy termékeiket megvédjék.

– Minden gyártó szeretne kitűnni a tömegből és valami egyedi megoldással felhívni a figyelmet a termékre. Ez ugyan nem új dolog, de folyamatos megújulásra késztet. Ráadásul egyre kevesebb idő jut az innovatív ötletek kidolgozására, nagyon gyorsan kell reagálni az igényekre ahhoz, hogy versenyben maradjunk – jelzi Apró Adrienn.

Kolozsvári György, STI Petőfi Nyomda értékesítési igazgatója kiemeli:

Kolozsvári György

– A fenntarthatóság és a környezetvédelem meghatározza a mindennapi munkánkat, és azt tapasztaljuk, hogy a partnereinknél ez az igény egyre csak fokozódik. Ma már teljesen általános, hogy FSC tanúsított anyagokra gyártunk, a termékpalettánk ezáltal is színesedett. A környezetvédelem tekintetében sorra nyerjük el a „Zöld vállalat” címeket, hiszen a folyamatunkból száműztük a veszélyes anyagokat, és lehetőség szerint kizárólag vízbázisú kemiká­liákkal dolgozunk.

A fejlesztések állandóak az STI-ben. Jelenleg éppen két új gépet üzemelnek be a kecskeméti gyárukban, egy csúcsteljesítményű, Heidelberg UV-s nyomógépet – amely ma az egyik legmodernebb és leghatékonyabb a piacon – és egy Bobst stancagépet, amely szintén a teljesítménymutatók miatt emelkedik ki magasan a mezőnyből.

– Ezzel az idei hozzávetőlegesen másfél milliárd forintos beruházással az STI Petőfi Nyomda tovább erősíti piacvezető szerepét – mondja Kolozsvári György.

Raklapminőség, költséghatékonyság, fenntarthatóság

A CHEP eszközbérleti rendszer (ún. „pooling”) szolgáltatásokat nyújt, amely során magas minőségű standard raklapokat és konténereket több partner közösen használ.

– A CHEP teljes bérleti rendszer üzleti modellje azon alapul, hogy a raklapokat folyamatosan újra felhasználják, ami lehetővé teszi a vállalat partnerei számára, hogy minimálisra csökkentsék a csomagolási hulladékot, ez pedig pozitív hatással van a hulladéktermelésre és az energiafelhasználásra, valamint a CO2-kibocsátásra is – hangsúlyozza Szabó Kálmán, a CHEP Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalatnál az látják, hogy a raklapminőség nagyon fontos tényező az élelmiszeriparban, miközben a költséghatékonyság és a fenntarthatóság is kulcstényezőnek számítanak.

A hálózat méretének köszönhetően a partnereik képesek optimalizálni a szállítási költségeiket, a szolgáltató központokhoz való közelség pedig lecsökkenti a platformszállítás távolságát. A cég emellett személyre szabott kiszállítási és begyűjtési programokat, valamint több sávot és desztinációt is kínál.

A CHEP azon dolgozik partnereivel, beszállítóival és egyéb kulcsfontosságú szereplőkkel, hogy kölcsönösen előnyös megoldásokat kínáljon a „Hatékonyabb üzletmenet, élhetőbb bolygó, jobb közösségek” (Better Business, Better Planet, Better Communities) stratégia keretein belül.

A vállalat 11 500 dolgozója, 275 millió raklapja és konténere átfogó szolgáltatást és kivételes értéket kínál, több mint 500 000 partner munkáját támogatva olyan globális márkák esetében, mint a Procter & Gamble, a Sysco vagy a Nestlé. A CHEP a Brambles csoport tagja, amely egy olyan portfóliót működtet, amelynek része az IFCO, amely az Újrafelhasználható Műanyag Konténerek (RPC) legfőbb szolgáltatója a globális friss élelmiszerellátási láncban, és egyben speciális konténermegoldásokat is kínál az autóipar, a repülőgépipar, az olaj- és a gázszektorokban – tájékoztat az ügyvezető igazgató.

Környezettudatos technológia

Polgár Ferenc

Polgár Ferenc, a P&P Budafok Kft. ügyvezető igazgatója mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy nemrégiben fontos változás történt a raklapok piacán, május 1-je óta nem cserélhetők egymással az EPAL-EUR és az UIC-EUR rakodólapok. A raklapfelhasználók helyzetének megkönnyítése érdekében a 2017. február végéig elkészült UIC/EUR raklapok, az átmeneti időszak végéig, azaz 2021. december 31-ig továbbra is cserélhetők.

– Az EUR típusú szabványraklapok hamisítása jelentős problémákat okoz. Ennek felszámolására megfelelő módszer lehet a fuvareszköz vagy a rakodólap nyomon követése – erről beszélt az EPAL szimpóziumon Szabó Lajos, az iData Kft ügyvezetője.

– A gépkocsik nyomkövetése már jól megoldott, ezzel biztosítható, hogy a fuvaros vagy a sofőr saját szakállára ne tudja beváltani a csereraklapokat. Még jobb megoldás lenne, ha magát a raklapot lehetne követni. A technológia már adott, de egyelőre nincs konkrét igény erre a piac szereplői részéről – állapítja meg Polgár Ferenc.

A vállalat fő tevékenysége, az újrahasznosított rakodólap gyártása, kifejezetten környezettudatos technológiai folyamat során.

– Visszagyűjtjük a kínai és amerikai egyutas rakodólapokat, amelyek mérete nem egyezik az európai rakodólapokéval. Ezeket elemeikre bontjuk, majd megépítjük az újrahasznosított raklapokat. A használt egyutas rakodólapok visszagyűjtése hulladékkezelési tevékenységnek számít. Sajnos a magyarországi hulladékok gyűjtése és hasznosítása az elmúlt években erősen átalakult. A koordináló szervezetek megszüntetése, „államosítása” óta ezt a feladatot évről évre új állami szervezet látja el, teljes bizonytalanságban tartva a piacot.

Tapasztalataik szerint az újrahasznosított, egyutas rakodólapjaik a legnépszerűbbek, magas minőségűek, száraz, világos deszkázatúak, valamint az áruk is kedvezőbb, mint ha ugyanezt a rakodólapot új alapanyagból kínálnák.

– Folyamatosan bővülünk, fejlesztünk, tavasszal egy új szárítókamrát állítottunk üzembe, amivel minden rakodólap hőkezelését és ezzel a rovarkártevők elleni védekezést is el tudjuk végezni. ISPM-szabvány szerinti csírátlanított, hőkezelt rakodólapokat kínálunk a vevőinknek – mondja Polgár Ferenc.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink