Partnerség a nyugdíjas munkavállalókért

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 27. 08:26

Ünnepélyes keretek között írt alá partnerségi megállapodást a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a COOP Szolnok Zrt. október 17-én Szolnokon. Az együttműködés révén a Szövetkezet és a kereskedelmi lánc közösen dolgozhat azon, hogy minél több nyugdíjas munkavállaló kerüljön vissza a munka világába.

– Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt – vázolta fel a partnerségi megállapodás szellemiségét az eseményen Fekete Tibor. A COOP Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette:

– A COOP maga is a szövetkezeti rendszerből nőtt ki, mi Szolnokon 71 éve tudjuk, hogyan kell szövetkezni, éppen ezért tisztában vagyunk azzal, hogy ebben a formában hogyan lehet eredményeket elérni.

Mint kifejtette, korábban a nyugdíjasok kedvezőtlen feltételekkel vehettek csak részt a munkában, hiszen amennyiben évente 18 havi minimálbért elérte a jövedelmük, felfüggesztették esetükben a nyugdíj folyósítását. Ez szövetkezeti tagként már nem fenyegeti őket, fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki szerint a nyugdíjas munkavállalók egyébként is több értéket teremtettek, mint amennyit eddig legjobb esetben is másfél havi minimálbérrel lehetett megfizetni. Fekete Tibor kiemelte azt is: a nyugdíjas kereskedelmi dolgozók foglalkoztatása azért is kulcsfontosságú, mert a fiatalok leginkább tőlük tudják megtanulni a szakmai szabályait és fortélyait.

 

Bodnár János a Nyugdíj Szövetkezet és Fekete Tibor a COOP Szolnok képviseletében aláírják a partnerségi megállapodást

 

A kormány döntése, amellyel lehetőséget adott a nyugdíjas szövetkezetek létrehozására, minden idők legkedvezőbb társulási formáját teremtette meg: mondta el az eseményen Bodnár János, a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet igazgatóságának tagja, aki kifejtette: a szövetkezetben való részvétel legfőbb előnye a nyugdíjasok számára az, hogy munkájuk, illetve keresetük után nem kell járulékokat – nyugdíj, egészségbiztosítási, szakképzési, szociális hozzájárulási – fizetniük, hiszen ez a fajta tevékenység nem számít munkaviszonynak.

A 2017. július 1.-jén hatályba lépett törvénymódosítás óta három hónap alatt 36 Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alakult hazánkban, és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd. //

Kapcsolódó cikkeink