Bisnode: továbbra is sok vendéglátóipari cég megy tönkre

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 02. 10:50

Továbbra is a vendéglátás a legnagyobb bedőlési arányú szektor Magyarországon, ezen belül az éttermi vendéglátást, italszolgáltatást végző cégek a legrizikósabbak, itt a cégek bedőlési aránya közel 4,5 százalék, jóval magasabb az országos 2,53-os átlagnál – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő ágazati elemzéséből.

etterem

A cég MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye a szálláshely-szolgáltatók bedőlési (csődök és felszámolások cégszámhoz viszonyított) aránya az idén augusztus elején 1,65 százalék volt. A 2014 év végi adatokhoz képest így is javult a helyzet, akkor az éttermek esetében 6,06 százalék, a szállodáknál 2,26 százalék volt ez a mutató.

Az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás terén csaknem 24 ezer vállalkozás tevékenykedik ma Magyarországon, de számuk 2014 elején még megközelítette a 25 500-at. 2015 januárja óta közel 4 százalékkal csökkent a számuk, míg 2014-ben egy év alatt alig több mint 2 százalékos volt csak a csökkenés. Amennyiben ez a trend tovább folytatódik, az év végére akár 7-8 százalékos éves visszaesés is elképzelhető a Bisnode szerint.

Az elemzés készítői úgy látják, a tavalyinál kevesebb felszámolás lesz idén a szektorban. Ennek oka, hogy pozitívak a piaci trendek, a statisztikai hivatal adatai szerint júniusban az egy évvel korábbihoz képest a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,9, míg a belföldi vendégeké 3,9 százalékkal nőtt. Míg 2014-ben közel 100 szálláshely-szolgáltatót számoltak fel, a jelenlegi trendek alapján év végére ez a szám hozzávetőlegesen 70 körül alakul majd. Tavaly több mint 1500 éttermi szolgáltató felszámolása indult meg, idén pedig eddig csupán félezer, ami év végére is várhatóan 1000 körül marad.

Az Airbnb-n keresztül a legfrissebb becslések alapján nagyjából 8000 lakást – amelyből mintegy 3500 budapesti – lehet kivenni Magyarországon. A közlemény idézi Niklai Ákost, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (Szállodaszövetség) elnökét, aki szerint ezek a szolgáltatók a vendégek 5-10 százalékát csábítják el a szállodáktól.

A végelszámolások számában azonban év végére minden területen közel 10 százalékos növekedés várható a Bisnode elemzése alapján. A tájékoztatás idézi Kovács Lászlót, a Vendéglátó Ipartestület elnökét, aki szerint már egy ideje tart a jó szakemberek külföldre vándorlása, és mostanra fogyott el az itthoni tartalék. A testület szerint béremelések szükségesek a szektorban, hogy visszatérjen a munkaerő, ami azonban az árak emelkedésével fog járni.

Tavaly a tíz legnagyobb vendéglátóipari cég összesített adózás előtti eredménye meghaladta a 4,5 milliárd forintot, mindössze kettő könyvelt el veszteséget. A legnagyobbak listáján szerepel a McDonald's, amely 2014-ben több mint 22 milliárd forint árbevételt ért el Magyarországon – olvasható a Bisnode tájékoztatásában.

A Szállodaszövetség adatai alapján a hazai turizmus 9 százalékkal járul hozzá a hazai össztermék (GDP) növekedéséhez, mintegy 318 ezer embert foglalkoztat, valamint több mint 27 ezer társas vállalkozás tevékenykedik az iparágban – ismereti a Bisnode. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink