Bíróságon támadta meg a GVH döntését az Oriental Herbs Kft.
A bíróságtól kéri a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatának megváltoztatását az Oriental Herbs Kft. teaforgalmazó, amelyet a versenyhivatal 7 millió forintra büntetett fogyasztók megtévesztése miatt.
A GVH azért marasztalta el a céget, mert az általa forgalmazott teák és a teakeverékek gyógyhatására vonatkozó egyes tájékoztatásait alkalmasnak találta a fogyasztók megtévesztésére. A versenyhivatal szerint az Oriental Herbs termékei népszerűsítése során az egészségmegőrző és gyógyító hatást hangsúlyozta, miközben a teákat élelmiszerként hozta forgalomba.
A termékek törzskönyvezése nem történt meg, így gyógyító hatás jogszerűen egyiknek sem volt tulajdonítható. A teaforgalmazó csütörtökön közölte, hogy bíróságon támadta meg a döntést. A közleményben a cég kiemeli: Magyarországon a gyógynövényekből készült termékek nem minősülnek sem élelmiszernek, sem gyógyszernek, ezért a jelenleg hatályban lévő szabályozások sok esetben – például a hagyományos kínai orvoslásban rendszeresen használt gyógyteáknál – nehezen értelmezhetők. Az Oriental Herbs szerint ezért mielőbb harmonizálni kellene a magyar szabályozást az európai uniós előírásokkal. A cég emlékeztet az Európai Bizottság egy tavalyi jelentésére, amely szerint egy új, élelmiszerek és gyógyszerek közötti termékkategóriát kellene létrehozni – írja a Profitline.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >