Betiltották a mesterséges hús gyártását és kereskedelmét
Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában csütörtökön tartott szavazással.

Sokan örülnek a tiltásnak
A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal és 34 tartózkodással elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt.
A laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta. A kérdés az utóbbi években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása sem volt feszültségmentes.
A voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti tagjai, valamint a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök vezetésével. A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús ellenzői „a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása tudományellenes és Olaszország-ellenes”.
A Coldiretti hangoztatta, hogy Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít.
A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást. A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.
Kapcsolódó cikkeink
256 millió eurós bírságot kapott a Ryanair Olaszországban, a légitársaság fellebbez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olaszországban sorok állnak az üzletek és a szegénykonyhák előtt is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Néhányan a SIRHA partnerei közül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
