Best practice
A hazai forróital-piac egyik szereplője pontgyűjtési akciója miatt került a versenyhivatal látókörébe. A játék lezárását megelőző szakaszban ugyanis igen félrevezető helyzet állt elő: a pontok megmaradtak a termékek csomagolásán, a játékfelhívás viszont eltűnt. A fogyasztók ezt a helyzetet nem értették.
A cég az eljárás megindításáról való tudomásszerzést követően rögtön kapcsolatba lépett a GVH-val, és tájékoztatta a félresikeredett akció hátteréről. Mint kiderült, a pontokat abból a megfontolásból hagyta meg, hogy azokat egy későbbi promóció szervezése esetén a fogyasztók felhasználhassák. Tekintettel azonban arra, hogy a fogyasztók a csomagoláson feltüntetett – és a korábbi akcióból már ismert – pontokból arra következtethettek, hogy a pontgyűjtési akció továbbra is érvényben van, a cég egyrészt vállalta, hogy a termékek csomagolásáról eltávolítja a pontokat, másrészt pedig, hogy a pontgyűjtő fogyasztóknak lezáró akciót szervez, és minden pontot beküldőt megajándékoz.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében – megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pozitív fordulat: csökken az infláció által sújtott cégek aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

