Berlinben rendezték meg a Henkel negyedik innovációs versenyének nemzetközi döntőjét

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 30. 10:24

Az új Persilan Oxygen mosószernek köszönhetően egy pillanat alatt tisztára „moshatjuk” a textíliákat, méghozzá a lehető legcsendesebb, teljesen környezetbarát eljárással – elég csak betenni a ruhát a szekrényben lógó, speciális ruhazsákba.

Legalábbis ez volt Anna Szarecka és Anna Szpot, a Varsói Gazdasági Egyetem hallgatóinak az elképzelése. A diákok ezzel, a 2050. év Henkel-termékét bemutató innovatív koncepciójukkal első helyen végeztek a Henkel innovációs versenyén. Büszkék lehetnek a teljesítményükre, hiszen a diákoknak meghirdetett innovációs verseny Berlinben megrendezett nemzetközi döntőjében a világ legjobb csapatait utasították maguk mögé.

A Henkel immár negyedszer rendezte meg hallgatóknak szóló innovációs versenyét. Az európai országokból tizennégy, a Csendes-óceán menti ázsiai térségből pedig – most első alkalommal – négy csapat jelentkezett, és először hazájában mutatta be kreatív ötleteit 2011 elején. Ezt követően az egyes országok nyertes csapatai meghívást kaptak Berlinbe, ahol újra előadhatták a 2050-es évek termékeire vonatkozó elképzeléseiket, valamint egy elképzelt termék bevezetésén is dolgozhattak. A diákok, mentoraikkal közösen folyamatosan finomították a termékek koncepcióját. Az utolsó prezentáció előtt sokan hajnalig dolgoztak az ötletek tökéletesítésén. A kemény munka meghozta gyümölcsét: a Henkel vezetőire mély benyomást tett a diákok kreativitása, a koncepciók magas színvonala, valamint a diákok körében tapasztalt csapatszellem – mondta el Katrin Klein, a Henkel munkáltatói arculatáért felelős vezetője.

A versenyen zajló élénk eszmecsere során a diákok valós üzleti környezetben bizonyíthatták rátermettségüket. Eközben megismerhették a Henkelt, és személyes kapcsolatokat építhettek ki a vállalat vezetőivel, a Henkel pedig kiemelkedő képességű fiatalokkal
ismerkedhetett meg.

A nyertesek díja egy világkörüli utazás valamint 1000 euró. Emellett a három legjobb: a lengyel, a francia és a török – csapat tagjai meghívást kaptak a vállalat düsseldorfi központjába, ahol találkozhattak Kasper Rorsteddel, a Henkel igazgatóságának elnökével.
Hazánkat a DNS Sence csapat képviselte, DNS szerkezeten alapuló személyre szóló hajápolási termékkoncepcióval. A csapat tagjai Kocsis Zsófia, Popovics Dóra és Tálas Csenge volt.

Kapcsolódó cikkeink