Balatonfüredi cukrászé lett idén az év fagylaltja
Dobó Norbert balatonfüredi cukrász Szőke zserbó fantázianevű fagylaltja nyerte az Év fagylaltja vándorkupát és az aranyérmet a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idei versenyén – jelentették be a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon.

Balatonfüredi cukrász nyerte el az Év Fagylaltja vándorkupát (képünk csak illusztráció)
Az 1998 óta minden évben megszervezett szakmai megmérettetés döntőjét kedden tartották Budapesten. A cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenyében a Füredi Fagyizót képviselő Dobó Norbert mögött Ladányi László lett a második a szeghalmi Ladányi Cukrászdából való Lazy Berry fantázianevű fagylaltjával. Novák Ádám és Elek Rita tökmagos-málnás fagyija pedig a harmadik helyet érte el a szegedi Reök Kézműves Cukrászdából.
A mentes kategória győztese szilvás fekete tea fagylalt lett, Wilheim Dávid alkotása a balatonmáriafürdői Pingvin Fagylaltozó és Cukrászdából. Második helyen Böröczky-Asztalos Ágnes Tök jó elnevezésű fagylaltja végzett a balatonszemesi Margaréta Fagyizóból, harmadik helyezést ért el a csokoládés kókusz sorbet, Reif Ferenc cukrász alkotása a polgárdi Dock Cukrászdából.
A szakmai zsűri tagja volt Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula), Baracskay Angéla (kreatív cukrászséf, Budapest), Gerő Eszter (Sütizz Cukrászda, Budapest), Szűcs Árpád (a table! Boulangerie-pâtisserie, Ojo Ice, Budapest), Erdélyi Balázs (szakmai elnök, Magyar Cukrász Ipartestület, Budapest).
A Magyar Cukrász Ipartestület által meghirdetett az Év fagylaltja versenyére nevezett fagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek, kizárólag saját készítésű öntetekkel ízesítve és díszítve. A minden mentes kategóriába hozzáadott cukor-, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes fagylaltokkal kerülhettek a versenyzők.
Szűcs Árpád, a szakmai zsűri elnöke hangsúlyozta: az elmúlt években egyre jobb minőségű fagylaltokkal neveznek a versenyzők. Mint mondta, idén is az egyensúlyt, a cukor, a zsiradékok és más összetevők harmonikus egyvelegét és a kreativitást keresték az összetételben és a díszítésben.
A alapanyaggyártók, forgalmazók versenyét a szilvás-ropogós mandula granolával (Rétfalvi Attila – Master Martini Kft.) nyerte, a mentes kategória győztese a ribizlis mákfagylalt lett (Cseri Róbert, KEN Carpathia Kft.).
A kézműves fagylaltok közül az összes döntőbe került alkotás megkapta a Régió kiváló fagylaltja címet is.
Az Év Fagylaltja versenyre idén a négy kategóriában összesen 74 fagylalt nevezett. Kötelező íz idén sem volt. A döntőbe a kézműves kategóriákban 12 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. Az alapanyaggyártók-forgalmazók kategóriájában 27 fagylalt versengett a helyezésekért. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hétfőtől ezért indul zarándoklat a Balatonra
Milánó, Bécs és Balatongyörök is csatlakozott az európai kampányhoz. Róma…
Tovább olvasom >Megérkezik Magyarországra a Vatikán hivatalos édessége, a Halleluja fagylalt
A 2025-ös jubileumi szentév hivatalos édessége, a Halleluja fagylalt március…
Tovább olvasom >Pincér, kávé van a fagylaltomban! – A nap videója
Szerintünk a kávék közé is illene, de a fagylaltlapon is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új elnökséggel és megújult célokkal folytatja a munkát az MLSZKSZ
Tisztújító közgyűléssel és szakmai konferenciával zárta a 2024-es évet a…
Tovább olvasom >A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év Promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az…
Tovább olvasom >Elindult a Green Awards 2025
Elstartolt Magyarország legrangosabb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, a Portfolió…
Tovább olvasom >