Az Unilever világszerte támogatja a koronavírus elleni küzdelmet
A Magyarországon három üzemmel – a Domestos tisztítószereket is előállító nyírbátori háztartásvegyipari gyárral, a röszkei Knorr élelmiszergyárral és a veszprémi Algida jégkrémgyárral – jelen lévő Unilever bejelentette, hogy világszerte számos eszközzel járul hozzá a globális koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, illetve a válsághelyzet kezeléséhez.
Ennek értelmében a vállalat
- 100 millió euró értékű adománnyal támogatja a koronavírus elleni küzdelmet,
- 500 millió eurót szabadít fel a nehéz helyzetbe került kkv-partnereinek támogatására,
- vállalja azon munkavállalóinak jövedelempótlását, akiknek a járvány miatt kialakult válsághelyzetben veszélybe került a megélhetése, valamint
- a termelés átszervezésével fokozza a fertőtlenítőszerek gyártását.
Hazánkban az Unilever a globális program részeként számos szervezetet és nehéz helyzetben lévő közösséget Domestos-, Knorr- és Baba-termékadományokkal támogat.
- Az időskorúakat ellátó intézményekhez 900 flakon, azaz közel 700 liter Domestost juttat el;
- a hajléktalanok élelmezését – egy civil szervezeten keresztül – több ezer Knorr-termékkel segíti;
- egészségügyi intézmények számára több mint 1200 liter fertőtlenítő szert adományoz;
- a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programban részt vevő 30 iskolához intézményenként több száz flakon Domestost és folyékony Baba szappant szállít ki; továbbá
- a nyírbátori önkormányzatnak és kormányhivatalnak is adományoz fertőtlenítő szereket.
Kapcsolódó cikkeink
Villámgyors mosás kompromisszumok nélkül – megérkezett a Coccolino Wonder Wash
Az Unilever legújabb innovációja, a Coccolino Wonder Wash egy új…
Tovább olvasom >Természetes testápolási márkát vásárolt a brit Unilever
Az Unilever felvásárolta az elsősorban utántölthető dezodorjairól ismert brit Wild…
Tovább olvasom >AI-generált kampányforradalom: az Unilever új szintre emeli a marketinget
Az Unilever látványos újítással reformálja meg marketingfolyamatait: mesterséges intelligencia segítségével…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >