Az ULT nem dolgoz fel több dohányt Nyíregyházán

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 13. 11:27

Befejezi a dohányfeldolgozási tevékenységet az Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Zrt. nyíregyházi üzeme, mivel a Virginia és Burley dohányok feldolgozását Olaszországba helyezik át. A magyarországi dohánytermelés integrálását és a dohányfelvásárlást ugyanakkor folytatják. Az átszervezés 20 állandó és további 20 kiszervezett dolgozót, illetve 150 szezonális dolgozót érint. A feldolgozó használaton kívüli gépeinek, berendezéseinek és épületeinek felértékelése most zajlik, ezeket később értékesíteni fogják.

cigaretta

A csoportos létszámleépítési szándékról és az erről szóló döntésről az ULT Zrt. már tájékoztatta a megyei munkaügyi központot. Az átszervezés augusztus végéig befejeződik, ezt követően a cég új szervezeti felépítés szerint fog majd működni. Az ULT már tavaly az előző évinél harminc százalékkal kisebb mennyiséget, összesen 6100 tonnányi Virginia és Burley típusú dohányt termeltetett és vásárolt fel a többségükben szabolcsi szerződéses termelőktől, a termelőknek tartott fórumon bejelentette, hogy a 2014-es és a 2015-ös termés nagy része még a raktárakban van eladatlan készletként – emlékeztetett az Agrárszektor internetes portál a cég februári bejelentésére. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink