Az összhangot keresi az új elnök

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 03. 28. 08:00

Kemendy László lett a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének (MSZBSZ) új elnöke. Szakértelméhez nem fér kétség, hiszen már a balatonfüredi középiskolában szőlőtermelő szakon érettségizett, majd 1987-ben a Kertészeti Egyetemen borász-italtechnikus mérnöki diplomát szerzett.
1987 óta dolgozik a Törley Pezsgőpincészetnél (illetve jogelődjeinél) különböző beosztásokban. A privatizációig az etyeki szőlőterületek potenciájának feltérképezését végezte, majd a bor- és pezsgőkészítés illetve palackozási technológia vezetőjeként tevékenykedett. Ezután a Hungarovin Rt. – Törley Pezsgőpincészet Kft. szakmai ügyvezető pozíciójába került, amelynek feladatait a mai napig ellátja.
– Azért fogadtam el a megbízást, mert szeretném, ha az MSZBSZ megerősödne, és megfelelően képviselné a magyar borászok érdekeit. Ennek elérése érdekében szövetségi kohéziós törekvéseim vannak, amelyekkel meghatározó borászati vállalkozásokat és azok véleményét, valamint hatékonyságát szeretném képviselni. Először is tisztázni szeretném, hogy kik tartoznak, és kik tartozhatnak a szövetséghez. Azokra a borászokra, szőlőtermelőkre van szükség, akik deklaráltan kiállnak az elnökség mellett, s a kis-, közép- és nagyvállalkozásokat képviselik. Fontosnak tartottam, ezért már meg is újítottam az Etikai Kódexet és az Alapszabályt. Másik kiemelt célom, hogy az aktuális ügyekben a szövetség markáns, egyöntetű véleménye jelenjen meg. Az Európai Unió új bortörvényével kapcsolatban a magyar szőlő- és bortermelők érdekeiért határozott véleménynyilvánításra van szükség.
A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetség Kemendy László tapasztalatai szerint heterogén. A kis- közép- és nagyvállalkozások különböző érdekeit összhangba kell hozni, és az etikai tisztulás folyamatának mihamarabb le kell zajlania.
– A szövetségre és egyáltalán a borász lobbira jellemző, hogy kicsi a szervezettség és hiányzik a pénzügyi fegyelem, amely előtt értetlenül állok, hisz nem ehhez vagyok szokva – jegyzi meg az elnök. – Ez az üzleti életben elfogadhatatlan lenne. Azonnal orvosolni kell ezeket a problémákat.

Kapcsolódó cikkeink