Az internetfejlesztés gyorsítása versenyelőnyt eredményez

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 29. 11:15

A kormány azért döntött úgy, hogy az uniós ajánlásnál két évvel korábbra, 2018-ra el kell készülnie a hazai szélessávú hálózat kiépítésének, mert az infrastruktúra-fejlesztés tényleges versenyelőnyt hoz – mondta kedden Siófokon, az Internet Hungary konferencián a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.

internet

Solymár Károly Balázs ismertetése szerint 883 ezer magyarországi háztartásban nem érhető el a legalább 30 megabites szolgáltatás, de ezek közül mintegy félmillió hozzáférését önkéntes vállalásként biztosítják a szolgáltatók. A fejlesztésre 68 milliárd forintnyi vissza nem térítendő és 10 milliárdos visszatérítendő forrás áll rendelkezésre, és van olyan térség, ahol a költségek 90 százalékát pályázati forrásból fedezhetik – jegyezte meg.

A hazai hálózatról azt mondta, főleg az ország délnyugati részén kedvezőtlen jelenleg a helyzet, de Budapest egyes kerületeiben is vannak komoly problémák.

Hozzátette: a kormányzat a digitális ökoszisztéma valamennyi területére koncentrál, de a legnagyobb előrelépés az infrastruktúra-fejlesztés területén történt, és itt várató a legkomolyabb eredmény. Megemlítette azt is, hogy az utóbbi tíz év legnagyobb hálózatfejlesztési projektje során a tervezéstől a kivitelezésig együttműködik a kormányzat a piaci szereplőkkel.

A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy nem pénzt kell osztani és elengedni a projektet, hanem végig nyomon kell követni, hogy a közpénz hasznosul-e – jegyezte meg hozzátéve, hogy az együttműködéshez folyamatos kontroll is társul.

A hálózatfejlesztés mellett arra is szükség van szavai szerint, hogy a tartalom odaérjen az új felhasználókhoz, akiknek pedig meg kell tanítani az eszközök használatát, különben kevesen fizetnek elő az internetre. Solymár Károly Balázs felidézte, hogy a fejlesztést az ügyintézés egyszerűsítésével és közműadó-kedvezménnyel is támogatják. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink