Az idegenforgalom is tükrözi a fogyasztói optimizmust

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 10. 10:30

A belföldi idegenforgalmi adatokban is tükröződnek a javuló fogyasztói várakozások az ING vezető elemzője szerint, míg a szállodaszövetség főtitkára bízik abban, hogy a külföldi vendégéjszakák májusi csökkenése csak átmeneti megtorpanás.

ker.szall.hely

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében hangsúlyozza, hogy a belföldi turizmus motorja a SZÉP-kártya, amelynek kereskedelmi szálláshelyi felhasználása májusban 58 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint májusban a belföldiek 13,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma viszont 4,1 százalékkal kevesebb volt, így 2,9 százalékkal nőtt a vendégforgalom.

Az NGM véleménye szerint a 2012-ben utalt SZÉP-kártya összegek május végi felhasználási határideje elérte a kívánt célt, sikerült jelentősen növelni a tavaszi szezon belföldi turisztikai költését, ezzel is enyhítve a magyar turizmusra még mindig jellemző erős szezonalitást.

A közlemény szerint a belföldi turizmus növekedése mögött továbbra is erőteljesen felfedezhető a SZÉP-kártya növekvő népszerűsége: az idén január-májusban a kereskedelmi szálláshelyek 5,24 milliárd forint értékben fogadtak el pihenőkártyát, ami 35 százalékos növekedés az előző évhez képest, ezen belül májusban a felhasználás növekedése közel 60 százalékos volt.

Ezzel együtt továbbra is igaz, hogy idén a belföldi turizmusból származó bevételek növekedését nem pusztán a SZÉP-kártya költés emelkedése adja, a magyar vendégek a fizetésükből is többet költenek hazai utazásra, mint tavaly – írja az NGM.

A külföldi vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakákkal kapcsolatban kifejti, hogy az ugyan néhány százalékkal csökkent tavalyhoz képest, de eközben a tőlük származó bevétel 6,9 százalékkal nőtt. A beutazás enyhe csökkenése mögött két tényező állhat: egyrészt a pünkösdi hosszúhétvége tavaly májusra esett, míg az idén június elején volt, másrészt a tavalyi bázis nagyon magas, 2013 májusában a külföldi vendégéjszakák száma 16,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – hívja fel a figyelmet az NGM.

A közleményben a tárca idézi Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkárt, aki az eredményeket értékelve úgy látja, a beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset mutatni, s általában az előzetesen vártnál jóval többet nyújt a látogatóknak.

A belföldi turizmussal kapcsolatban kiemelte, hogy a SZÉP-kártya összegek tudatosan kiválasztott, előszezon végi lejárati határideje a tárca szándékainak megfelelően látványosan segítette a tavaszi belföldi forgalmat, ezen keresztül a szezonalitás csökkentését, illetve a vidéki gazdaság erősítését, a vállalkozások versenyképességének növelését.

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: szépen nőtt a belföldi vendégforgalom a szállodákban is, és “mérsékelten optimista” a tekintetben, hogy a külföldi forgalom is emelkedik a következő hónapokban, és a májusi csökkenés csak átmeneti megtorpanás. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a nagyobb sportesemények – így most a labdarúgó világbajnokság – általában visszaveti kissé az utazási kedvet; kérdés, hogy ez a hatás most mennyire érvényesült.

A főtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a külföldi vendégéjszakák csökkenése elsősorban a fővárosi, nem pedig a vidéki szállodákat érinti.

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a friss idegenforgalmi adatokból, a belföldi forgalom emelkedéséből is látszik, hogy nőtt a háztartások vásárlóereje és jövőre vonatkozó optimizmusa. Ez olyan termékek és szolgáltatások iránt is növeli a keresletet, amelyekre az emberek a válságban kevesebbet költöttek, ilyen a nyaralás és az utazás is – fejtette ki a szakértő. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink