Az Év Széchenyi Vállalkozása 2022: „A Család Különdíja” elismerést a Trade magazin kiadója kapta
Immár nyolcadik alkalommal került sor „Az Év Széchenyi Vállalkozása” díj meghirdetésére és idén január 25-én a díjak átadására. Ebben az évben összesen 9 díj került méltó helyére a díj alapítói és egyben a Széchenyi Család tagjai, a szakmai zsűri és a versenyt támogató Agrárminisztérium képviselői jelenlétében.
A rangos elismerést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nem csak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják. Olyan hazai gazdasági szereplőket céloz a díj, amelyek teljesen, vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak.
„Az Év Széchenyi Vállalkozása 2022” díj fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter. A szakmai zsűri a vállalkozások pénzügyi adatait épp úgy vizsgálta, mint a termelékenységi adatokat, innovációs eredményeket, a cég gazdasági fejlődését és társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét is. A díjátadón a nyertes vállalkozásokat kategóriánként ismertették.

Hermann Zsuzsanna, a Grabowski Kiadó tulajdonosa és Justin Sára, a Kiadó marketingmenedzsere
„Első alkalommal vettünk részt „Az Év Széchenyi Vállalkozása 2022” pályázaton, bár évek óta figyelemmel kísérjük a versenyt, de még nem éreztük, hogy eséllyel indulnánk. A 2021. év eredményei és a 2022. év lehetőségei alapján úgy láttuk, hogy készen állunk a megmérettetésre. Hatalmas öröm számunkra, hogy nem csak díjazottja vagyunk a versenynek, de egy kiemelt és különleges díjnak az átvevői lehettünk. „A Család Különdíja elismerésben részesült” azt jelenti, hogy maguknak a díj alapítóinak tudtunk olyan értékeket mutatni a pályázatunkban, amelyeket Gróf Széchenyi István nevéhez és Családjához kapcsolódó értékekhez hasonlónak ítéltek”
– mondta a díjat átvevő Hermann Zsuzsanna, a Grabowski Kiadó tulajdonosa.
(Az eseményről részletes beszámolót is közlünk egy későbbi cikkünkben.)
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Fontos intézkedés a madárinfluenza-járvány felszámolásának támogatására
Kiemelten kezeli az Agrárminisztérium a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, különös tekintettel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >