Az európai kártyabirtokosok szívesebben költik ott a pénzüket, ahol kártyával lehet fizetni
A bankkártyás fizetés lehetővé tétele jelentős hatást gyakorolhat a kis- és középvállalkozások forgalmára, derül ki a Visa Europe legújabb, öt európai országban végzett online felméréséből. A vásárlási preferenciákat vizsgáló felmérésben résztvevők több mint fele egyetértett azzal, hogy szívesebben vásárolnak olyan vállalkozásnál, ahol lehetséges a bankkártyás fizetés.
A kis- és középvállalkozások négyből egy ügyfelet eltántorítanak a vásárlástól pusztán azzal, hogy nem teszik lehetővé a bankkártyás fizetést. Az így elveszített vásárlók 16 százaléka később olyan helyen vásárolt, ahol módjában állt bankkártyával fizetni, míg 15 százalékuk teljesen elállt vásárlási szándékától.
A felmérés rávilágított arra is, hogy a fogyasztók mintegy kétharmada aggódik, hogy a kívánt termékek vagy szolgáltatások vásárlásakor nem rendelkezik elegendő készpénzzel. 71 százalékukat egyenesen nyomasztja, ha nem választhat a kártyás és készpénzes fizetési módok között.
A fizetendő összeg is befolyásolja a fizetési preferenciákat: a 21-100 fontos nagyságrendű költések esetén a kártyabirtokosok többsége a bankkártyás fizetésre voksolt, míg a 100 fontot meghaladó tranzakcióknál ennek aránya már 71 százalékra emelkedett. Ez arra enged következtetni, hogy a fogyasztók láthatóan értékelik a bankkártyás fizetés nyújtotta kényelmet és biztonságosságot, különösen nagyobb összegű vásárlások esetén.
Caroline Drolet, a Visa Europe kereskedelmi megoldásokért felelős vezetője hozzátette:
„A bankkártyás fizetés üzletmenetbe történő integrálása kiugró lehetőséget teremthet a kis- és középvállalkozásoknak üzleti forgalmuk növelésére. Ennek elmulasztása, úgy tűnik, egyre inkább üzletvesztési rizikójával fenyeget, mivel a fogyasztók kisebb és nagyobb összegek esetén is inkább a bankkártyás fizetést preferálják.”
Kapcsolódó cikkeink
USA: túlmutat a jövedelmi szinteken a saját márkák kedveltsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI a vállalkozásokban: nem az érdeklődés, hanem az útmutatás hiánya az akadály
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte tízből heten tartanak az élelmiszerek további drágulásától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Giving Friday: akciók helyett jótékonyság, 42 millió forintot adományoz a dm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új PENNY üzlet nyílt Tab városában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
