Az európai élelmiszerbizottság magyar vezetője cáfolja a vádakat

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 30. 00:00

Bánáti Diána, a Központi Élelmiszer-tudományi Kutató Intézet (KÉKI) főigazgatója az MTI-nek szerdán cáfolta, hogy a génmódosított (GM) növények mellett lobbizna.

Bánáti Diána felháborítónak tartja és visszautasítja azokat az állításokat, amelyek a baloldali francia napilap, a Libération szerdai számában jelentek meg, s amelyek kapcsán megszólalt a Greenpeace Magyarország is.
A Greenpeace azzal vádolta a Magyarországon a KÉKI-t 2000 óta vezető, s az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, az EFSA (European Food Safety Authority) igazgatótanácsának elnökeként is tevékenykedő magyar szakembert, hogy az EFSA igazgatótanácsa mellett a géntechnológia vezető szereplői által finanszírozott Nemzetközi Élettudományi Intézet, az ILSI (International Life Sciences Institute) elnökségi tagja is.
A Libérationnak nyilatkozó José Bové, a Zöldek francia európai parlamenti képviselője szerint Bánáti Diána ezt az összeférhetetlenséget keddig nem jelezte érdekeltségi nyilatkozatában (Declaration of Interest).
Bánáti Diána elmondta: korábban volt az ILSI tudományos tanácsadó testületének tagja, jelenleg elnökségi tagja és az EFSA igazgatótanácsának az elnöke, július 1-től kapott újra négyéves mandátumot. Az érdekeltségi nyilatkozatában pedig természetesen fel van tüntetve az ILSI. Az EFSA független intézmény és nincs döntési hatásköre a GM növények engedélyezése kapcsán – hívta fel a figyelmet. Az EFSA tisztújítása 2010 októberében várható – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink